BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az UNICEF szerint a tanároknak elsőbbséget kell élvezniük az oltásnál

Az oltás segít megvédeni a tanárokat a vírusfertőzéstől, egyben lehetővé teszi számukra, hogy személyes, jelenléti tanítást folytathassanak.

A tanároknak az elsőbbséget élvező csoportok közé kell kerülniük a koronavírus elleni oltási kampányokban – szorgalmazta keddi közleményében Henrietta Fore, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) ügyvezető igazgatója.

A szervezet vezetője hangsúlyozta, a koronavírus-járvány

világszerte nagy pusztítást végzett a gyermekek oktatásában. A tanárok beoltása döntő lépés ahhoz, hogy (az oktatás ügye) ismét a helyes pályára kerüljön.

Henrietta Fore állásfoglalása szerint a tanároknak

elsőbbséget kell kapniuk a Covid-19 védőoltás beadásánál, amint lezajlik az élvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók és a lakosság magas kockázatú csoportjainak vakcinációja.

Az oltás segít megvédeni a tanárokat a vírusfertőzéstől, egyben lehetővé teszi számukra, hogy személyes, jelenléti tanítást folytathassanak, ami végső soron elősegíti az iskolák nyitva tartását is.

Fotó: Shutterstock

Az UNICEF szerint a pandémia első hullámának április végi csúcspontján

az iskolabezárások világszerte megzavarták a diákok közel 90 százalékának tanulását.

A szervezet úgy véli, az iskolák nem tartoznak a fertőzés elsődleges gócai közé, ezért helyteleníti, hogy az oktatási intézmények zárva tartanak jelenleg a világon minden ötödik iskolás számára – ami 320 millió gyereket érint.

Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megóvjuk a következő generáció jövőjét. Ez pedig azoknak a védelmével kezdődik, akiknek a jövőbe vezető út megnyitása a dolga

– hangsúlyozta Fore.

Az oktatás elhúzódó hiányának vagy megszakadásának súlyos következményei vannak, különösen a társadalom peremére szorultak számára. Minél tovább maradnak gyerekek az iskolán kívül, annál kevésbé valószínű, hogy visszatérnek, és annál nehezebb lesz szüleiknek visszatérni a munka világába – hívta fel a figyelmet a világszervezet Gyermekalapjának vezetője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.