Közélet

Obama: nagy befolyással bír együtt az USA és az EU

Véleménye szerint az európaiak arra számíthatnak, hogy az új amerikai adminisztráció folytonosságot képvisel majd az Obama-kormány politikájával.

Amikor az Egyesült Államok és Európa egységben van, hatalmas befolyással bír, amikor megosztott, az probléma – hangsúlyozta Barack Obama volt amerikai elnök a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) adott, szombat éjjel sugárzott interjúban.

A jó hír, ami szerintem várható Biden csapatától, hogy hisznek a jogállamban, a multilaterális intézményekben, az együttműködésben, a tudományban, a tettekben, az emberi jogokban

- fogalmazott. Véleménye szerint az európaiak arra számíthatnak, hogy az új adminisztráció folytonosságot képvisel majd az Obama-kormány politikájával, és kiemelte a transzatlanti és NATO-kapcsolatok megerősítését. Mint mondta, az új elnök jó hangot ütött meg országegyesítő szándékával, de úgy véli, ez nem valósul meg egyik napról a másikra.

Sosem tudtam volna elképzelni azt, ami történt

- mondta Obama a Capitolium elleni január 6-i ostromról, amelyben négy tüntető és egy rendőr vesztette életét.

Barack Obama
Fotó: Martin BUREAU / AFP

Tagadhatatlannak nevezte a jobboldali populizmus fellendülését, amelynek okát abban látja, hogy az emberek nem érzik biztonságban magukat sem gazdasági, sem kulturális értelemben. „Meg kell tanulnunk együtt élni” – jegyezte meg.

Beszélt az amerikai Republikánus Párt átalakulásáról, azon belül a mérsékelt erők visszaszorulásáról. „Tehát most van egy Demokrata Pártunk, amely baloldali vagy balközép párt, és a másik oldalon egy Republikánus Párt, amely egy szélsőjobboldali párt” – jelentette ki. Obama szerint a Republikánus Párt tagadja a klímaváltozás létezését, vitatja a választási eredményeket és összeesküvés-elméletekbe kapaszkodik, amelyek közül a „legőrültebbeket” Donald Trump terjesztette.

Barack Obama hangsúlyozta: a demokrácia működéséhez szükséges, hogy egyaránt legyen bal és jobboldal is. Az interjú hosszabb, internetre felkerült változatában kifejtette, hogy a nézeteltérések mellett mindkét oldalnak a közös megegyezésből kell kiindulnia például a képviselet, a választások, a törvénykezés vagy az információáramlás kérdésében.

Donald Trump Joe Biden Capitolium Barack Obama
Kapcsolódó cikkek