Rohamtempóban épül a gigantikus karanténközpont Kínában
Előre gyártott szobák ezreivel népesítenek be egy hatalmas mezőt Sicsiacsuang város szomszédságában. Az építőmunkások éjjel-nappal dolgoznak, hogy minél előbb elkészüljön a nagyméretű karanténlétesítmény, melyet a Covid-19 járvány megfékezése céljából hoznak létre – számolt be róla a Yahoo News.
Kína saját bevallása szerint nagyrészt ellenőrzése alatt tartja a vírust, miközben a világ többi részén a betegszámok és halálesetek sok helyen növekednek, és az egészségügyi ellátórendszereknek a járvány mellett túlterheltséggel is meg kell küzdeniük.

Kínában már korábban is bevált módszer volt a szigorú zárlatok elrendelése, és teljes falvak vagy városrészek karanténlétesítménybe költöztetése a járvány terjedésének felszámolására.
A most Sicsiacsuang mellett zajló jelenetek kísértetiesen hasonlítanak arra, amikor egy évvel ezelőtt Vuhanban rögtönzött kórházakat építettek fel néhány nap leforgása alatt. A karanténépületek fürdőszobával, wifivel és légkondicionálóval vannak felszerelve, és biztosítani fogják a kapcsolattartást az azonosított fertőzöttek és hozzátartozóik között.
A létesítmény több mint 4000 ember befogadására lesz alkalmas
– adta hírül a CCTV állami televíziós csatorna.
A munka január 13-án kezdődött, amikor több észak-kínai nagyvárosban szigorú korlátozásokat vezettek be.

A környező Hebej tartományban több mint 20 000 embert helyeztek már karanténba, többségüket központosított létesítményekben.
Az országban fokozott készültség van érvényben, mivel a közelgő holdújévi ünnepség miatt – még az érvényben lévő korlátozások mellett is – jelentős esetszám-növekedést jósolnak a szakemberek
– mondta Wang Bin nemzeti egészségügyi fő tisztviselő.
Bár szervezett ünnepségek a pandémiára tekintettel nem lesznek, városlakók milliói indulnak útnak szülővárosaikba az ünnepre.


