Közélet

Előznének a bölcsődei dolgozók és a tanárok

A bölcsődei dolgozók és pedagógusok azt kérik a kormánytól, hogy változtasson az oltási protokollon, és a tavaszi szünet végéig oltsák be őket.

Nem zárták be a hétfőtől két hétig tartó országzár idejére a bölcsődéket, az ott dolgozók és a pedagógusok azt kérik a kormánytól, hogy változtasson az oltási protokollon, és a tavaszi szünet végéig oltsák be őket. A bölcsődékben nagyjából 11,5 ezren dolgoznak – tájékoztatta a Világgazdaságot Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke.

Szeretnék elérni a dolgozók országos szintű soron kívüli oltását, illetve a már jogszabályban rögzített rendszeres teszteléseket. A három év alatti korosztályt nem tesztelik, pedig a gyerekek is hordozhatják a vírust, és meg is betegedhetnek

– tette hozzá.

A bölcsődei dolgozók a gyermekekkel testközelben dolgoznak, a fizikai távolságtartás a bölcsődés korosztály nevelése és gondozása során lehetetlen.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

Szűcs Viktória emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság tavaly nyáron publikált oltási stratégiájában az elsőbbséget élvező csoportba tartozók közé sorolták azokat, akiknek a munkájuk jellegéből adódóan nincs lehetőségük a fizikai távolságtartásra; a bölcsődei dolgozók is ebbe a kategóriába tartoznak. A BDDSZ elnöke szerint a bölcsődék többségében nem kaptak még oltást a dolgozók. A szociális vagy egészségügyi intézménnyel közös igazgatásban működő bölcsődékben volt, akit beoltottak, de a számuk becsléseik szerint kétszáznál alig lehet több. Arról, hogy hány bölcsődei dolgozó eshetett már át a fertőzésen, nincs adata szakszervezetnek, de egyre több jelzést kapnak a dolgozók megbetegedéséről és arról is, hogy a foglalkozás körében szerzett Covid–19-fertőzés miatti százszázalékos táppénzigényük érvényesítése nehézségekbe ütközik.

Cserben hagyva érzik magukat a pedagógusok, mert a mostani digitális átálláshoz sem kaptak segítséget.

A KSH adatai szerint az általános iskolákban 75 ezer főállású pedagógus dolgozik, a középfokú oktatásban pedig 40 ezer. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a tanárok egy része saját fizetéséből vásárolt eszközt a tantermen kívüli tanításhoz, ezért ők kompenzációra szorulnak. A PSZ a szakminisztériumoktól választ vár arra is, hogy a zárás idején, március végéig, illetve a tavaszi szünet végéig beoltják-e azokat a pedagógusokat, oktatókat, oktatásban dolgozókat, akik igénylik a vakcinát. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke korábban lapunknak azt mondta, az újranyitás csak beoltott dolgozókkal képzelhető el.

pedagógus bölcsöde Szűcs Viktór
Kapcsolódó cikkek