Közélet

Mit lehet tudni a brit, a dél-afrikai és a brazil koronavírus-mutációkról?

Egyes mutációk észrevétlenül maradnak és eltűnnek, míg más variánsok nagyobb veszélyt hordoznak.

Mint minden vírus, a Covid–19 is mutálódik. Egyes verziók észrevétlenül maradnak és eltűnnek, míg más mutációk nagyobb veszélyt hordoznak a megerősödött fertőzőképességük vagy a halálozási arányszámuk miatt.

Eddig három különböző típust azonosítottak be, szeptemberben a brit mutációt, egy másik variánst Dél-Afrikában decemberben, majd ezzel közel párhuzamosan egy újabb fajtát Brazíliában és Japánban is.

Abban azonban mind a három változat egyezik, hogy a végbement változások által a betegség fertőzőbb vagy súlyosabb lefolyású lett.

Minden egyes vírusmutáció lutri

– mondta dr. Taison Bell, a Virginiai Egyetem sürgősségi igazgatója a Quartz Africa hírportálnak.

Néhány átalakulásnál nem változik az emberek számára releváns módon. Máskor viszont egy-egy verzió a mi szempontunkból szerencsétlenül alakul, és könnyebben fertőz, vagy több áldozat szed

– magyarázta dr. Taison.

Fotó: Shutterstock

Brit

Az először az Egyesült Királyságban azonosított koronavírus-verzió például összesen nyolc mutációt hordoz. Ezekből egy felelős a fehérjetüske fejlődéséért, amely így könnyebben sérti meg az emberi sejteket. Míg egy másik változásból adódóan pedig egy adott aminosav eltörlésével jobban rácsatlakozik az emberi sejtekre. Ezeknek következményeként kisebb mennyiségű vírus is képes előidézni a megbetegedést.

A szakértők 50 százalékkal találták ezt a variánst fertőzőbbnek, ráadásul növelheti a súlyosabb lefolyású megbetegedés esélyeit. Viszont a vakcinák hatékonyságát nem rontja jelentős mértékben.

Dél-afrikai

Az afrikai Covid–19 fajta már kilenc mutációt hordoz, ebből az egyik azonos a brit mutáns magasabb fertőzőképességét okozóval. Míg egy másik változásból adódóan már könnyebben kerüli meg a szervezet immunreakcióit.

Arról nincs ismert adat, hogy ez a mutáció súlyosabb betegséget okozna, azonban enyhén csökkenti az oltóanyagok hatékonyságát, és képes újrafertőzni az embert.

Brazil

Sok közös tulajdonsága van a dél-afrikai változattal. Úgyszintén több mutációja van, ennek következtében több mint kétszer olyan fertőző, mint az eddigi variánsok.

Ugyan a mutáció enyhén rontja az oltóanyag hatékonyságát, arról továbbra sincsenek hivatalos adatok, hogy ennek a fajta vírusnak nagyobb lenne a mortalitási rátája

– mondta a szakértő.

vakcina koronavírus mutáció
Kapcsolódó cikkek