BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Karácsony elfogadta a fővárosi klímastratégiát

Többek között negyven százalékkal csökkentené a szén-dioxid kibocsátását Budapest.

Elfogadta az új fővárosi klímastratégiát Karácsony Gergely főpolgármester, valamint a fenntartható energia- és klíma akciótervet, amelyekben Budapest a szén-dioxid kibocsátásának legalább negyven százalékos csökkentését tűzte ki célul 2030-ig a 2015-ös évhez képest.

Karácsony Gergely a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetre vonatkozó törvényi rendelkezés értelmében a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva hozta meg döntéseit és ezek között hagyta jóvá a klímastratégiát és az akciótervet.

A budapest.hu oldalon közzétett, a klímastratégiát és az akciótervet magába foglaló 89 oldalas dokumentum szerint

Budapesten 2015-ben az összes energiafelhasználáshoz kapcsolódó szén-dioxid kibocsátás 6.109.183 tonna volt.

A legnagyobb szén-dioxid kibocsátás az épületek energiafelhasználásához köthető, a második legnagyobb kibocsátó a közlekedés.

Fotó: Shutterstock

A klímastratégia az akciók között jelöli meg:

  • az épületek, az ipari termelő és szolgáltató létesítmények energiahatékonyságának javítását, valamint a megújuló energiaforrások részarányának növelését,
  • a közlekedési infrastruktúrák energiahatékonyságának javítását és a környezetbarát közlekedési módok támogatását, fejlesztését,
  • a zöldfelületek növelését és minőségének javítását,
  • az adaptív csapadékvíz-gazdálkodást és a szélsőséges időjárási eseményekre, az éghajlatváltozás egészségügyi hatásaira való felkészülést,
  • valamint a szemléletformálást és klímatudatosságot.
  • A számítások szerint a fővárosban a lakóépületek energetikai korszerűsítésével érhető el a legnagyobb kibocsátáscsökkentés, emellett a közösségi és a kerékpáros közlekedés fejlesztésével a közlekedésből származó kibocsátáscsökkentési lehetőség is jelentős.

    Az összes intézkedés finanszírozási, illetve beruházási igénye körülbelül 2500 milliárd forintra becsülhető.

    Ez csak részben terhelné a fővárosi önkormányzat költségvetését, hiszen számos intézkedés – például lakóépületek energetikai korszerűsítése – csak különböző szereplők – lakosság, kerületek, pénzintézetek, kormány – együttes szerepvállalásával valósítható meg, különféle finanszírozási eszközök bevonásával – írja a közlemény.

    A Fővárosi Közgyűlés 2018-ban fogadta el a Budapesti Klímastratégiát.

    Ezt az új dokumentumban frissítették és összehangolták a Budapest Fenntartható Energia és Klíma Akciótervvel, amely a korábbi terv átdolgozott, adaptációs résszel kiegészített 2030-as célévre kiterjesztett változata.

    A főpolgármester a közgyűlés hatáskörében eljárva elfogadta a főváros zöldinfrastruktúra fejlesztési és fenntartási akciótervét is, amelyet a Fővárosi Kertészeti Vállalat 1962 és 1984 közötti vezetőjének, a Levegő Munkacsoport és a Budapesti Városvédő Egyesület egykori szakértőjének tiszteletére Radó Dezső Terv nevet viseli.

    A klímaterv átfogó céljai között szerepelnek:

  • az egészséges várost segítő zöldinfrastruktúra fenntartása,
  • a klímatudatos zöldinfrastruktúra üzemeltetés,
  • a biodiverzitás szinten tartását és lehetőség szerinti növelését segítő városi zöldinfrastruktúra fenntartása és fejlesztése,
  • valamint az okos zöldinfrastruktúra szolgáltatások bővítése.
  • Két Margitszigetnyi zöldterület

    Kiemelt célként fogalmazták meg, hogy 2030-ig az egy főre jutó zöldterületek – parkterületek – mennyiségét a jelenlegi 6 négyzetméterről 7-re növeljék.

    Ez a vállalás 2020. évi lakossági adatokkal számolva összvárosi szinten 226 hektár új parkterület,

    azaz több, mint két Margitszigetnek megfelelő új közparkot jelent – írja az elfogadott javaslat.

    A terv célkitűzése szerint 53 projekten keresztül 115 milliárd forintnyi zöldfejlesztést hajtanának végre Budapesten a következő hét év során. A projektek között szerepel a Népliget felújítása, a belvárosban a Városháza park kialakítása és a Jókai tér komplex megújítása is.

    Ökologikus temetkezési helyek

    A tervben szerepel az alternatív temetkezési módok ösztönzése is, amelyhez erdei temetkezésre vagy fával temetkezésre alkalmas fővárosi területek kijelölése szükséges.

    A 300 millió forintos projektként megjelölt Budapest Emlékerdő alternatív – ökologikus – temetkezési módok számára biztosítana helyszínt,

    miközben a terület a hely méltóságát szem előtt tartó rekreációs funkciók számára is helyet biztosíthatna.

    Frissülő autóbuszflotta

    Karácsony Gergely engedélyezte a Budapesti közlekedési Vállalatnak (BKV), hogy 30 milliárd forint fejlesztési hitelt vegyen fel az autóbuszflotta-megújítási programjára azzal, hogy megkötendő hitelkeretszerződések hatályba lépésének feltétele a kormány előzetes hozzájárulása.

    A főpolgármester elfogadta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV 2021-es üzleti tervét.

    Ez utóbbi az idei évre vonatkozóan bérfejlesztést nem tartalmaz.

    A főpolgármester döntött arról is, hogy a 3-as metró Göncz Árpád városközpont és a Határ út metróállomáshoz kapcsolódó gyalogos aluljáró felújítására és felszíni akadálymentesítésre feltételes közbeszerzési eljárást indítson a BKK.

    Átalakul a Gellért-hegy

    Karácsony Gergely elfogadta továbbá az új területfejlesztési programot, valamint a Gellért-hegyre vonatkozó stratégiai tervet, amely szerint a fejlesztési koncepció iránya elsősorban a minőségi fejlesztés és nem a funkcióbővítés.

    Trambulin Ösztöndíj program

    A főpolgármester döntött arról, hogy létrehozzák a Trambulin Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíj Programot középiskolások számára. A pályázat keretösszege a 2021/2022-es teljes iskolai tanévben összesen 50 millió forint.

    Puczi Béla tér

    A határozatok között szerepel az is, hogy a Váci útnál lévő, a Nyugati pályaudvar melletti tér Puczi Béla nevét veszi fel. Puczi Béla az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.