BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötemeletes szakrendelő épül Ferencvárosban

Az Egészséges Budapest Program keretében 4,8 milliárd forint jut a rendelő fejlesztésére.

A kormány az Egészséges Budapest Program keretében támogatja a IX. kerületben a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Központ bővítését és infrastrukturális fejlesztését – derül ki a Magyar Közlönyből. A program előkészítésére és megvalósítására a 800 ezer forinton túl a 2022–2023. évekre összesen 4,8 milliárd forint jut, a programot legkésőbb 2024. június 30 -ig kell megvalósítani.

A Magyar Közlönyben megjelent részletek szerint:

  • 2022. évre 2,4 milliárd forintot,
  • 2023. évre szintén 2, 4 milliárd forint forrást biztosítanak az egészségügyi központ fejlesztésre, bővítésére.
  • A Magyar Építők portál szerint ötemeletes épülettel bővül Ferencváros szakrendelője. Az uniós közbeszerzési értesítő adatai szerint a meglévő és az új épületrész tervezési feladatait a B3 Építész Stúdió Kft. látja el. A 2023-ra tervezett beruházással a kerület sok, földrajzilag eddig szétszórt egészségügyi szolgáltatása így egy helyen lesz elérhető – olvasható a Ferencvárosi Önkormányzat honlapján.

    Fotó: Ferencvárosi Önkormányzat honlapja

    Többek között egynapos sebészeti ellátás is lesz a rendelőintézetben, a szakorvosi rendelő szolgáltatási köre helyben kibővül majd az alapellátási feladatokkal, ugyanis kilenc háziorvos költözik át az új épületbe. Ezek a praxisok látták el eddig is a kerület lakosságának egyharmadát. Modern műtők mellett orvosi műszerekkel és egy CT-berendezéssel is gazdagodik a szakrendelő.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.