Közélet

Több százezer Sinopharm-vakcinát oltanak el három nap alatt

Hétfőn, kedden és szerdán a tömeges oltási program részeként oltják a regisztráltakat a szombaton érkezett 600 ezer adag Sinopharm-vakcinával.

Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok, folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma, és egyre kevesebben szorulnak lélegeztetőgépes ellátásra – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiával.

Galgóczi Ágnes elmondta: az elmúlt 24 órában 2328 új fertőzöttet azonosítottak, és 205-en haltak meg.

A javuló adatok ellenére azonban a védelmi intézkedések és a higiéniás szabályok betartása továbbra is fontos – emelte ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

bár a teraszok kinyitottak, a kedvező adatok megtartásához fontos az egyéni felelősség is.

Kitért arra is, hogy május 10-től a felső tagozatosok és a középiskolások is visszatérhetnek az iskolákba, és év végéig jelenléti oktatás mellett tanulhatnak. A digitális oktatás jól bevált, de a közösség szempontjából fontos a jelenlét is – mondta.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

Ismertette:

a szombaton Magyarországra érkezett 600 ezer adag Sinopharm-vakcinát vasárnap szállítják ki a kórházi oltópontokra és a háziorvosi rendelőkbe, ahol hétfőn, kedden és szerdán a tömeges oltási program részeként oltják a regisztráltakat. Emlékeztetett, a kórházi oltópontokon történő oltásokra online lehet időpontot foglalni.

Minden Magyarországon használt oltóanyag hatékony és biztonságos – hangsúlyozta Galgóczi Ágnes, javasolva, hogy mindenki éljen az oltás lehetőségével.

Galgóczi Ágnes azt mondta, a járvány alakulásának függvényében fokozatosan lazítanak a korlátozásokon, a maszkviselés azonban egy ideig még velünk marad.

Regisztráció védőoltásra

Tavaly decemberben megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten is a koronavírus elleni védőoltásra. Regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet. Mivel a kormány nem tette kötelezővé az oltást, a vakcinát csak azok fogják megkapni, akik regisztrálnak.

 

járvány vakcina koronavírus járvány koronavírus oltás Galgóczi Ágnes tömeges oltás SinoPharm
Kapcsolódó cikkek