Közélet

Jókora lemaradást dolgozna le a Magyar Közút

Jelentős infrastrukturális fejlesztések valósultak meg az elmúlt 15 évben. Az idén már a magyar települések kétharmadán élő 8,4 millió ember juthat el legfeljebb fél óra alatt a gyorsforgalmi vagy kiemelt főúti hálózatig.

A jelenleg is zajló közútfejlesztéseknek köszönhetően a 2010-ben még 1300 kilométer alatti gyorsforgalmi hálózat teljes hossza az év végére 1800 kilométer fölé emelkedik

– közölte a Világgazdaság érdeklődésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szaktárcánál hozzátették, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. idén megvalósuló beruházásaiban mintegy 140 kilométeren létesülnek vagy újulnak meg útszakaszok

összesen nettó 350 milliárd forintból. Idén vehetik birtokba az autósok az M3-astól jelenleg Miskolcig tartó M30-as északi irányú folytatását Tornyosnémetiig. A nettó 180 milliárd forintból megépülő szakasz forgalomba helyezése után Budapestről Kassára végig autópályán lehet majd közlekedni.

Ezzel 2021-ben már húsz megyei jogú városba és nyolc határállomásig juthatunk el gyorsforgalmi úthálózaton.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Jelentős fejlődésen ment keresztül 1990 óta a magyar gyorsforgalmi úthálózat, amely a rendszerváltás idején mindössze 346 kilométert tett ki.

A közlekedési és a távközlési funkció államháztartási kiadásokon belüli részesedése folyamatosan nőtt az elmúlt húsz évben, a korábbi 5 százalékról 2018-ra már 8,9 százalékra emelkedett.

A 2000-es évek igazán látványos felfutásában főként a PPP konstrukcióban megvalósuló M5-ös, M6-os autópálya-beruházások játszottak érdemi szerepet, ezek ugyanakkor azóta is számottevő terhet rónak a költségvetésre, jövőre már 138 milliárd forint rendelkezésre állási díjat kell fizetnie a magyar államnak a külföldi koncesszióknak.

A gyorsforgalmi úthálózat 2010 után uniós finanszírozásból épült tovább, az pedig már az elmúlt évek fejleménye, hogy a kormány egyre nagyobb arányban biztosít hazai forrást infrastrukturális beruházásokhoz. A Békéscsaba megközelítését szolgáló M44-es, valamint a nemrég átadott, Sopront a gyorsforgalmi úthálózathoz csatoló M85-ös mellett az M4-es autóutak szintén a magyar költségvetés terhére valósultak meg.

A gyorsforgalmi úthálózat terén már nincs szégyenkeznivalónk, az útfelújításokra elkülönített összegek és az alacsony fenntartási kiadások miatt a szolgáltatási színvonalról ez kevésbé mondható el, az alsóbbrendű elosztó úthálózat állapota továbbra is kritikus. Az okokat nemcsak a magyar településszerkezet kiterjedtségében és ebből fakadóan a rendkívül sűrű úthálózatban találhatjuk meg. A több mint 30 ezer kilométeres úthálózat korszerű színvonalához éves szinten legalább 1000-1500 kilométer felújítására lenne szükség. Ráadásul óriási kilengések voltak tapasztalhatók e téren, az 1000 kilométeres feltételt az elmúlt húsz évben mindössze kétszer sikerült meghaladni. A Magyar falu program mindenképpen a következő évek nagy dobása lehet, éves szinten mintegy 100 milliárd forintot biztosít útrekonstrukcióra.

Emellett a Magyar Közút folyamatosan forráshiánnyal küzdött a korábbi évtizedekben, a közútkezelő rendelkezésére bocsátott költségvetési támogatás ugyanis nem nyújtott kellő fedezetet a karbantartási és üzemeltetési feladatok megfelelő szintű ellátására.

A 2008–2009-es válság után ráadásul éves szinten 50-60 milliárd forint körüli összegből gazdálkodott a Magyar Közút, miközben információink szerint a társaságnál is úgy számoltak, hogy a minimális szolgáltatási színvonal biztosításához legalább 90 milliárd forintra lett volna szükség.

E tekintetben érdemi változást hozott a kormánnyal 2016-ban kötött közhasznúsági szerződés, amelynek köszönhetően tavaly és idén közel 100 milliárd forint jut működtetésre. Az ITM kérdésünkre megerősítette, hogy a tavaly lejáró megállapodást a kormány egy évvel meghosszabbította, a fő kérdés ugyanakkor, hogy számíthat-e további pluszforrásokra a közútkezelő, főleg annak fényében, hogy a gyorsforgalmi úthálózat folyamatos bővülése egyre nagyobb fenntartási költséggel jár.

Innovációs és Technológiai Minisztérium magyar Közút
Kapcsolódó cikkek