BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az üzletek fele sérti az új jótállási szabályokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Hiába újult meg a jótállási ügyek szabályozása 2021 elejétől, az üzletek fele nem alkalmazza megfelelően az új szabályokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos vizsgálat szerint.

A minisztérium szombati közleménye szerint a fogyasztóvédelmi hatóság január óta ellenőrzi az előírások betartását az üzletekben és webáruházakban. Ez idő alatt 600 üzletet ellenőriztek, ezek 55 százaléka nem a jogszabályoknak megfelelően végezte a szavatossággal, jótállással kapcsolatos tevékenységét.

Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint a kormány egyebek mellett a termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével korszerűsítette a szabályozást, így a vállalkozásoknak rövid időn belül javítaniuk vagy cserélniük kell a meghibásodott jótállásköteles termékeket, megszűnnek a "javítgatások" és a végeláthatatlan szervizbe járások. A többszázezer forintos termékek jótállási ideje is megnövekedett.

Az ellenőrzések során a legtöbb problémát a jótállási jegyekkel kapcsolatban tárták fel, azokat gyakran át sem adják a fogyasztónak. Ha mégis, nem tájékoztatnak az új javítási határidőkről, jótállási időtartamról, hanem a már felülírt régi előírások szerinti információkat közlik. A próbavásárlások során 350 jótállási jegy 61 százaléka volt problémás.

A közleményben idézték Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárt, aki elmondta: a hatóság legtöbbször csak figyelmezteti mulasztásaikra, és – bírság nélkül – javításra kötelezi az első alkalommal vétő cégeket. Ennek köszönhetően 2021 első felében 50 eljárásban mindössze 6,6 millió forintnyi bírságot szabtak ki. Az ellenőrzéseken túl szakmai egyeztetéssel, a folyamatos párbeszéd megteremtésével segítik a kereskedők jogkövető magatartását.

Az ITM "Fogyasztóvédelmi péntek" párbeszédsorozatában a közelmúltban a kereskedelmi szövetségek képviselőivel egyeztetett a kifogásolási arány csökkentése érdekében. A szakmai szervezetek továbbítják tagjaiknak a gyakorlati kérdéseikre kapott válaszokat. A minisztérium online vállalkozói workshop megtartásával, közérthető infografikák összeállításával is megkönnyítette az új szabályok megismerését, alkalmazását – közölte a minisztérium.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.