BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Számháborúval indul a Blaha felújítása

Végre elstartol a tér rekonstrukciója, de az ára nincs kőbe vésve. Az eredeti terveket részben a költségek racionalizálása miatt szabták át, ez viszont nem teljesült maradéktalanul.

Jövő hétfőn, július 12-én indul el a Blaha Lujza tér felújítása. A munkálatok a főváros egyik legnagyobb csomópontjának alapvetően a felszínét érintik. A kivitelezés kihat az itteni közlekedésre, amelyet ezért jelentősen korlátoznak. A gyalogosokat a tér felújításának a teljes ideje alatt terelik, a Rákóczi út és a Nagykörút forgalmi rendjét terv szerint csak a beruházás első szakaszában, körülbelül 10-12 hetes időtartamra változtatják meg. Erre az aluljáró födémszerkezetének szigetelése miatt van szükség.

 

Fotó: Kallus György / VG

A leghúsbavágóbb, hogy a következő 3-4 hónapra a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában egy időben irányonként egy-egy sávot lezárnak. Ennek következtében a Nagykörúton – a 4-es, 6-os villamosok változatlanul közlekednek – csak kétszer egy sávot lehet használni, az érintett szakaszon a sokat kritizált elkülönített kerékpársáv megszűnik. Alternatív útvonalként a főváros ideiglenesen felfüggeszti a hetedik kerületi Dohány utca és Wesselényi utca forgalomcsillapítását, így ezek az utcák teljes hosszban átjárhatóvá válnak a Kiskörút és a Nagykörút között. A főpolgármester kabinetfőnöke, Balogh Samu szerint az eredeti állapot várhatóan szeptember második felében helyre tud állni, a Blaha Lujza tér átadására már 2022 év végéig kell várni az ütemterv szerint.

Az viszont kérdés, hogy pontosan mennyibe fog kerülni ténylegesen a teljes beruházás. Az erről közölt, rendre változó számokat ugyanis nehéz összefésülni. Az biztos, hogy a mostani feladatra a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az STR Mély- és Magasépítő Kft.-vel állapodott meg, a vállalkozási szerződés június 7-i bejelentésekor azt közölték, hogy a felújítás bruttó 3,468 milliárd forintba kerül. A forrást a fővárosi önkormányzat és a kormánya biztosítja, utóbbi egymilliárd forintot adott. Ehhez képest az EKR felületén június 2-án, illetve június 21-én az európai közbeszerzési értesítőben megjelent dokumentum szerint is a beszerzés végleges összértéke áfa nélkül 3,591 milliárd forint, vagyis bruttó 4,56 milliárd. A mintegy 1,1 milliárdos különbséget a BKK lapunknak azzal magyarázta, hogy a két összeg nem ugyanarra vonatkozik: az egyik a kivitelezési eljárás eredménye, a másik pedig a forrás. Mint írták, a Blaha Lujza tér rekonstrukciója egy alapfeladatból és két opciós feladatból áll. Az összes kivitelezési költség valóban bruttó 4,56 milliárd, azonban a BKK-nak egyelőre csak az alapfeladatra van forrása, ezt rendelte meg (előre láthatóan) bruttó 3,468 milliárdos áron. Az is közölték, hogy az opciós feladatok (aluljáró-korszerűsítés és a Somogyi Béla utca átépítése) lehívásáról a főváros később fog dönteni, ha pedig biztosít ezekhez finanszírozást, az emelni fogja a Blaha-projekt költségeit.

Fotó: VG

Érdemes megjegyezni, hogy 2019 tavaszán még az előző városvezetés idején a fővárosi közgyűlés egy 4,167 milliárdos rekonstrukciós büdzsét fogadott el a tér fejlesztésére. Ennek műszaki tartalma szélesebb volt, mint ahogy Budapest most megrendelte a Strabag leánycégétől a beruházást. Vagyis amennyiben az alapfeladaton felül az opciók megrendelését is megszavazza a főváros, csaknem 400 millió forintos drágulás állhat be úgy, hogy Karácsony Gergely részben éppen arra hivatkozva szabta át a komplett beruházást, mert racionalizálni kívánta a Tarlós István alatt kalkulált költségeket. Nem ez lenne az első alkalom, hogy a projekt drágul: az idén januárban a BKK arról tájékoztatott, hogy a Blaha felújítása bruttó 2,67 milliárd forint összegű forrásból valósul meg. Ebből lett júniusra, kevesebb, mint fél év alatt bruttó 3,468 milliárd, tehát 800 milliós áremelkedés. Erre a BKK úgy reagált, hogy előbbi összeg "a korábbi tervezői költségbecslésen alapuló pénzügyi fedezet volt", amelyet a beérkezett valós árajánlat alapján növelt meg a főváros.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.