BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl a válságon a munkaerőpiac

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A foglalkoztatás nem csak, hogy elérte a járvány előtti szintet, de még idén jelentősen bővülhet is az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint.

Bodó Sándor keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a munkaerőpiac élénkülését mutatja, hogy ma már több mint 4,5 millióan dolgoznak, az előző hónaphoz képest 47 ezerrel többen. A munkahelyvédelmi intézkedések 1,6 millió ember munkájának megőrzéséhez vagy megteremtéséhez járultak hozzá.

A foglalkoztatási táta 72,3 százalékon áll, ami fél százalékkal magasabb a tavalyinál, és már most kevesebb a munkanélküli, mint a járvány előtti utolsó hónapban. Így Magyarországon a hatodik legalacsonyabb a a munkanélküliség az unióban, 2021 első negyedévében a tagállamok közül itt bővült leginkább a foglalkoztatás az államtitkár szerint.

Bodó arról is beszélt, hogy a foglalkoztatás szerkezete is átalakult: kevesebb a közmunkás és a külföldön dolgozó, míg a tudásalapú ágazatokban nőtt a munkavállalók száma, főképp tudományos, műszaki, építőipari területen. A kedvező adatok hátterében a válságkezelő programok állnak, csak a bértámogatás az elmúlt hónapban több mint 15 ezer munkavállalónak segített elhelyezkedni és a kormány célja továbbra is az, hogy mindenkinek legyen munkalehetősége, aki tud dolgozni.

A gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár közölte, hogy a kilábalást az eddigi legnagyobb vállalkozásfejlesztési program segíti. György László hangsúlyozta, hogy a beruházási, képzési, munkahelyteremtési támogatások legalább annyi vállalkozást érnek majd el a következő másfél évben, amennyit korábban legfeljebb másfél évtized alatt.

Fotó: Imre György / Békés Megyei Hírlap

Az államtitkár személyes tapasztalatai szerint a vállalkozókat megviselte a válság, ezért meg kell erősíteni őket, hogy befektetéseket tervezhessenek. Sürgette egyúttal a külföldi vállalatok nagyberuházásainak ösztönzését is, mivel úgy véli, hogy a nemzetközi gazdasági rendszerek átalakulásával világcégek sora szervezi át a termelését, és a korábbinál versenyképesebb célpontot keres a tevékenységének.

György László szerint a kormány azt szeretné elérni a fellendülést segítő programokkal, hogy a magyar gazdaság idei növekedése haladja meg az 5,5 százalékot, a válság előtti szinthez képest az év végére 50 ezerrel többen dolgozzanak, és a magyar munkaerőpiac magasabb hozzáadott értéket termeljen. Ha mindez sikerül, a gyermeket nevelő családok visszakapják az idén befizetett személyi jövedelemadójukat, Magyarország pedig elérheti az eddigi legmagasabb foglalkoztatási szintjét.

Az államtitkár több forrásból is lát lehetőséget a foglalkoztatás bővítésére. Egyrészt egyre többen költöznek haza külföldről, a rugalmasabb távmunkaszabályoknak köszönhetően pedig olyanok is elhelyezkedhetnek, akik korábban ezt nem tehették meg. Könnyebbé vált emellett a regisztrált álláskeresők, az alacsony végzettségűek, és 25 év alattiak foglalkoztatása, augusztusban pedig 70 milliárd forintos keretösszeggel elkezdődik a korábban bejelentett felnőttképzési pályázat – tette hozzá.  
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.