BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A virológus szerint a maszkviselés hamarosan visszatérhet

A fertőzöttek számának meredek emelkedése az iskolakezdés, a szabadságolási periódus végén várható itthon.

Hét helyszínen is emelkedést mutatott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve folyamatos emelkedés várható

 – mondta a Magyar Hírlapnak Rusvai Miklós virológus. A szakember hozzátette, ez a tendencia azt mutatja, hogy 

nagy valószínűséggel idén nem várja ki a nagyobb mértékű emelkedés az októbert, hanem legkésőbb szeptemberben elkezdődik.

A virológus elmondta, hogy 

a maszkviselés hamarosan visszatérhet, amit elsősorban a bevásárlóközpontokban, a tömegközlekedési eszközökön, illetve a zárt helyeken vezethetnek be.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A következő lépés nagy valószínűséggel az oltottsági igazolvány visszavezetése lenne a zárt téri eseményeken és sporteseményeken, ami jó is lenne, amikor már szükséges lesz, a legutolsó intézkedés pedig bizonyos események tekintetében a létszámkorlátozás lehet – tette hozzá.

A legfrissebb adatok szerint 

a hétvégén összesen 155 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 646 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 

Egy beteg meghalt, így az elhunytak száma 30 027 fő. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.