BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kameruni szeparatisták katonákat és civileket gyilkoltak meg

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Fegyveres harcok veszélyeztetik Kamerun olaj-, kávé és teatermelő régióit.

Szeparatista lázadók szeptemberben két bombatámadást is végrehajtottak Kamerunban, amely során 15 katonát és több civilt megöltek – közölte a közép-afrikai ország kormánya. 

A merényletek tovább eszkalálták a 2017-ben kipattant, azóta mintegy háromezer halálos áldozatot követelő etnikai konfliktust.

A Reuters beszámolója emlékeztet, hogy a fegyveres felkelők egyre véresebb akciói miatt szinte teljesen leállt a mezőgazdasági termelés Kamerun nyugati felében, ahol az angol ajkú kisebbség egy szakadár államot akar létrehozni, Ambazónia néven. Az olajban és kávéban gazdag északnyugati régióban drasztikusan visszaesett a termelés, a Cameroon Tea Estate (CTE) és a Ndawara Tea Estate (NTE) pedig a hét közepén közölte: nem tudja garantálni dolgozói biztonságát, ezért bezárja az ültetvényeit.

Fotó:  ALEXIS HUGUET / AFP

A kameruni milliárdos, Baba Amadou Danpullo tulajdonában álló ültetvények munkásai ellen mára mindennaposakká váltak a fegyveres támadások, a lázadók az idei, becslések szerint 8000 tonnányi, főként exportra szánt termés mintegy 15 százalékát megsemmisítették. A CTE és az NTE együttesen mintegy harmincezer embernek ad állandó munkát, és több ezer idénymunkást alkalmaz minden évben. 

Ennél is nagyobb érvágás azonban a kameruni gazdaság számára, hogy az ország délnyugati felében aktív Cameroon Development Corporation (CDC), amely nemrég még mintegy hatvanezer embert alkalmazott, kénytelen volt az állománya jelentős részét szélnek ereszteni, miután a biztonsági kockázatok miatt drasztikusan lecsökkent a termelése. Hasonló lépésre kényszerült az ország egyik legnagyobb pálmaolaj készítője is, amely dolgozói 60 százalékát kényszerült elküldeni szeptember eleje óta. 

A leépítésekről, ültetvény és gyárbezárásokról szóló bejelentések nem is érkezhetnének rosszabb pillanatban. A kameruni kormány ugyanis épp a hónap elején indított nagyszabású reklámkampányt, hogy a nemzetközi befektetéseket ösztönözze az országban, abban a reményben, hogy az évek óta húzódó gazdasági válságból a friss tőke segítségével kilavírozhasson végre.

A kifinomultabb fegyverek használata paradigmaváltás a harcokban – áll a védelmi minisztérium közleményében. Kamerun azt feltételezi, hogy

a szakadárok külföldről, erőszakos fundamentalista csoportoktól szerzik be a fegyvereket. Kamerun nyugatról Nigériával határos, és olyan radikális szervezeteknek ad otthont, mint az iszlamista Boko Haram. 

A fegyveres csoportok közül egyelőre senki sem kommentálta a merényleteket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.