Az Afganisztánban hatalomra került tálibok kormánya betiltotta az engedély nélküli tüntetéseket, és egyik illetékesük közölte, hogy a női sportokat is betiltják.

Fotó: Hoshang Hashimi / AFP

A kabuli belügyminisztérium által szerdán kiadott rendelet szerint 

véget kell vetni azoknak a demonstrációknak, amelyek megtartására a hatóságok nem adtak előzetes engedélyt, és a tüntetéseken használandó jelszavakat, plakátokat is előre engedélyeztetni kell. 

Az elmúlt napokban többször demonstráltak a nők Afganisztánban, de nem valószínű, hogy a tálibok által bevezetett, a nőkre nézve szigorú előírásokat tartalmazó iszlám törvénykezés, a saría miatt kapnak majd engedélyt a tüntetésekre.

Közben az SBS ausztrál televízió megszólaltatta a tálibok egyik szóvivőjét, Ahmadulla Vászikot, aki azt mondta, hogy nem fogják engedélyezni a női sportokat, kiváltképpen a női krikettet. Magyarázata szerint a krikett idején adódhatnak olyan helyzetek, amikor a nők arca és teste nem lesz eltakarva, az iszlám pedig nem engedi meg, hogy így nézzenek ki.

Az afgán női futballválogatott tagjai több tucat más afgán női sportolóval együtt Ausztráliában leltek menedékre azt követően, hogy a tálibok augusztus közepén bevonultak Kabulba, és ellenőrzésük alá vonták az ország teljes területét, kivéve a Pandzsír-völgyet. A sportolók lakhatási vízumot kaptak az ausztrál hatóságoktól, de a koronavírus-járvány miatt karanténba kellett vonulniuk megérkezésük után.