BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ferenc pápa elhagyta Magyarországot

A katolikus egyházfőt többek között Semjén Zsolt kísérte ki Ferihegyre.

Ferenc pápa repülőgépe vasárnap délután, nem sokkal három óra előtt felszállt Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A katolikus egyházfő budapesti látogatása után Pozsonyba utazik. 

Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra. A katolikus egyházfőt vasárnap reggel katonai tiszteletadás mellett egyházi és állami delegáció fogadta a Liszt Ferenc-repülőtéren. Látogatásán a Szépművészeti Múzeumban Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a magyar püspöki kar tagjaival, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával is találkozott

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Ezt követően Erdő Péter bíboros kíséretében a pápamobilon utazva a Hősök terén a magyar híveket is köszöntötte. Az eucharisztikus kongresszus záró szentmiséje, a statio orbis és az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa visszatért a Liszt Ferenc-repülőtérre, ahol egyházi részről Michael August Blume apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is elbúcsúzott tőle. 

A katolikus egyházfőtől állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is elköszönt a repülőtéren.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.