Elsőre valószínűleg sokan felkapják a fejüket, amikor magyar űrstratégiáról olvasnak. Pedig gazdag a múltunk ezen a területen, elég csak az űrrepülésben is maradandót alkotott világhírű tudósra, Kármán Tódorra vagy a kozmoszba elsőként kijutott honfitársunkra, Farkas Bertalanra gondolni. Honnan indult és hol tart ma a magyar űrkutatás?
– Valóban szomorú tapasztalni, hogy a honi közvélemény az elmúlt évtizedekben az eredményekhez és azok fontosságához képest keveset hallott az e területen folytatott tevékenységünkről, pedig méltán lehetünk büszkék rá. 1946-ra datáljuk a magyar űrkutatás kezdetét, amikor Bay Zoltán és Simonyi Károly fizikusok a csapatukkal radarral megmérték a Föld és a Hold távolságát. Ők voltak a másodikok a világon, akiknek ez sikerült, csupán az Egyesült Államok előzte meg őket néhány héttel. A magyar mérés azonban már korábban elkészült, mint az amerikai, csak közben Budapesten átvonult a háborús front, ezért nem tudta elsőként teljesen befejezni a munkát a két tudós. Innen nézve ez az ezüst inkább arany. Utána is folyamatosan jelen voltunk az űrkutatásban. Fontos megemlíteni a Szovjetunió és a kelet-európai államok ez irányú együttműködését, az Interkozmoszt mint a szocializmus évtizedeiből azon kevés dolog egyikét, amelyre szép emlékként lehet visszatekinteni. Az Interkozmoszon (Intyerkoszmosz) belül irigylésre méltó lehetőséget kaptak a résztvevők, egyenlő feltételekkel. Ennek köszönhetjük Farkas Bertalan sikeres repülését is. Hozzátenném, hogy az ő missziójánál használták először azt a dózismérő rendszert, amelynek a – persze sokszorosan továbbfejlesztett – változatait a mai napig alkalmazzák a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, az orosz szegmens életvédelmi szisztémájának részeként. Magyarország azután is számos nemzetközi küldetésben vett részt. Fontos állomás volt 2015, amikor teljes jogú tagjává váltunk a párizsi székhelyű Európai Űrügynökségnek, amely nem azonos az EU űrprogramját koordináló ügynökséggel, hanem az uniótól független, kormányközi szervezet. Bár a rendszerváltás utáni kormányzatok nem igazán fókuszáltak az űrkutatásra, mára – ha akarjuk, ha nem – az egész világon olyan jelentőssé vált ez a szektor, hogy a szuverenitásukat komolyan vevő államok nem engedhetik meg maguknak a figyelmen kívül hagyását. A magyar kormány a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz (KKM) rendelte a kérdéskört, ami az ágazat fejlődésében is dimenzióváltást jelentett.
– Mennyire bevett gyakorlat mostanság a nem nagyhatalomnak számító országok körében az e területen kifejtett tevékenység?
– Ez igencsak megszokott lett mára. Elég csak azokra a mienkhez hasonló lélekszámú államokra gondolni, mint a saját holdprogramot futtató Izrael, továbbá Csehország, Portugália vagy Görögország, amelyek mostanra szintén nagyon komoly eredményeket értek el. Első körben nekünk is fel kellett zárkóznunk, hogy itt is a saját méretünkhöz, tudásunkhoz és gazdasági erőnkhöz illeszkedő források álljanak rendelkezésre. Ebben nagyon sokat léptünk előre az elmúlt években. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy e befektetések nagyon is megtérülnek, nem egy feneketlen kútba dobják a közpénzt. Az Európai Űrügynökség szerint a közvetlen gazdasági megtérülés átlagos aránya az űriparban egy a hathoz. Ez azért is lehet így, mert az űreszközök által üzemeltetett globális szolgáltatások mára megkerülhetetlenné váltak. Ha például egy napkitörés miatt tönkremennének a műholdas berendezéseink, akkor leállna bolygónkon a vízi, a légi és a szárazföldi forgalomirányítás, összeomlana a banki átutalások rendszere, jelentős mértékben sérülne a hír- és a távközlés, a kommunikáció. De nagyon figyelemreméltó hatása van annak is, hogy az űrkutatási szektorban kifejlesztett technológia sok más ágazatba átszivárog, és ott ugyancsak hasznosul. Itt megemlíthetem a navigációs rendszereken és a szatellitfelvételeken alapuló digitális, precíziós mezőgazdaságot. Ezzel például – a célzottságnak köszönhetően – a töredékére csökkenthető az öntözésre használt víz mennyisége. Sőt, ma már az árvizeknél és az erdőtüzeknél is dolgoznak műholdas adatokból a katasztrófavédők. A határvédelemben szintén alkalmazzák ezeket az információkat.
– Ha jól értem, érdemes tudatosítani magunkban, hogy itt már nem egy tudományos-fantasztikus történetről van szó.
– Nagyon nem. Azt gondolom, fontos felismernünk, hogy ha beülünk az autónkba és bekapcsolunk egy navigációs eszközt, akkor az műholdrendszerekkel lép kapcsolatba. A meteorológusok is műholdképeket használnak az előrejelzéseikhez, amelyek így egyre pontosabbak. Hogy egy még inkább húsba vágó példát mondjak: a klímaváltozással kapcsolatos vizsgálatok tudományos hátterében szintén jelentős szerepe van az űrkutatásnak. A koronavírus-járvány idején a szén-dioxid- és a nitrogén-dioxid-kibocsátásban az ipar leállása miatt bekövetkezett jelentős változásokat is űreszközökkel tudtuk mérni. Úgy tudnám összegezni, hogy ma maximálisan az űrkutatásra,
-tevékenységre épül planétánk működésének a megértése. Tehát kijelenthetjük: űrkutatás nélkül az emberiségnek nincs jövője.
– Magyarország pontosan mit szeretne ezen a területen: tudományos eredményeket elérni, ipari beszállítói partner lenne, vagy például asztronautát küldene a világűrbe?
– Is-is. A kormány ki akarja használni, fejleszteni szeretné a szektorban rejlő potenciált. Ezért a gazdaságvédelmi akciótervben a jövő iparágai közé sorolta az űripart. Augusztus közepén pedig elfogadta hazánk – hiánypótlónak tekinthető – űrstratégiáját, amely hármas célrendszerre épül. Egyrészt a tudomány, az oktatás és az utánpótlásképzés terén kell megerősíteni a pozícióinkat, hiszen az űrtudományok globálisan is rendkívül konvertibilis tudást jelentenek. Emellett fejleszteni szükséges az ipari képességeket és az űrtevékenység gazdasági alapjait, harmadrészt pedig mindehhez tovább kell szélesíteni Magyarország nemzetközi kapcsolatait. Az egyik zászlóshajónak számító célkitűzésünk egy újabb kutatóűrhajós-misszió. Itt természetesen nem az a fő szempont, hogy mekkora presztízs egy magyar embert felküldeni az űrállomásra. A lényeg az eszközépítés, az iparfejlesztés és a hazai egyetemekre gyakorolt katalizátorhatás. Ezt a küldetést 2024-re, legkésőbb 2025 elejére ütemezték be, partnerként pedig elsődlegesen az Egyesült Államokra számítunk benne. Terveink szerint a houstoni székhelyű Axiom Space űrinfrastruktúra-fejlesztő céggel valósítjuk meg ezt a programot. A magyar űrhajós kiválasztása, tréningje igen nagy feladatot jelent mind a hazai mérnököknek, mind pedig az orvosoknak.
– Mekkora költségvetési forrást fordít a kormány az űrkutatásra?
– 2018-ban, amikor a KKM átvette a területet, a szektor éves büdzséje kétmilliárd forint körül alakult. Az Európai Űrügynökség kasszájába akkor ötmillió eurót fizettünk be, míg például a csehek csaknem hétszer ennyit. Megjegyzem, hogy a szervezetnek utalt összeg egyébként jelentős mértékben visszaérkezik az adott ország űrszektorába. Így válhat lehetségessé egyáltalán a nagy nemzetközi missziókban való magyar részvétel, más módon ezekhez nem tudnának kapcsolódni a hazai szereplők. Az idén a magyar űrkutatási ágazat költségvetési finanszírozása már megközelítette a tízmilliárd forintot, az ebből a pénzből az Európai Űrügynökséghez utalt összeg több mint a négyszeresére nőtt.
– Az említett nemzetközi viszonyrendszert mi jellemzi jelenleg? Mely országokkal törekszünk az együttműködésre?
– A legfontosabb partnerünk az Európai Űrügynökség, de lényegesnek tartjuk a kétoldalú kapcsolati hálók megerősítését is Oroszországtól az Egyesült Államokig, Brazíliától Izraelig, Szingapúrtól Portugáliáig. A minél szélesebb körű kooperáció azért is fontos, mert a nemzetközi szabályozás területén ebben a pillanatban még rengeteg a nyitott kérdés. A technológia ugyanis megelőzte a jogi hátteret, s ebből is adódóan már most éles viták zajlanak az űrerőforrások birtoklásának és hasznosításának a részleteiről. Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy az űrbányászat, valamint az űrerőforrás-kutatás és
-felhasználás megkerülhetetlenül az emberiség közeli jövőjének a részét képezi. Az viszont még nem tisztázott, hogy ki mit és hogyan tehet és birtokolhat. A Holdért például óriási verseny folyik, de az igazán nagy kérdés az, hogy mi fog ott történni, továbbá ki felel majd az ott zajló tevékenységért. Magyarországnak az ilyen kérdésekkel foglalkozó nemzetközi fórumokon szakértői képviseletre és fellépésre van szüksége. Nem hagyhatjuk, hogy a történelem elrohanjon mellettünk, mi pedig csak szemléljük az eseményeket. Az elmúlt években a KKM komoly lépéseket tett szakmai képviseletünk és delegációink megerősítéséért, s külön ki szeretném emelni diplomatáink nagyszerű teljesítményét hazánk érdekeinek érvényesítésében ezen a téren is.
– A közelmúltban a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium szintén bekapcsolódott az űrkutatásba.
– Igen, a honvédelmi vezetés felismerte, hogy a kibervédelemtől a világűrrel kapcsolatos tevékenységekig nagyon sok kihívással és akár krízishelyzettel szembesülhet egy ország a XXI. században. Ennek megfelelően a Debreceni Egyetem szervezésében elindult egy űreszköz-üzemeltetési tanfolyam, amelyet az első tíz tiszt már el is végzett.
– Ezek szerint az egyetemi világgal is szoros a kooperáció?
– Szerencsére igen. Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal való együttműködésünk részeként várhatóan tizenhét felsőoktatási intézmény indít általános űrtudományi képzést, amely magában foglalja a szükséges társadalmi, jogi, közgazdasági, orvos- és természettudományi, műszaki ismeretek elsajátítását. Emellett az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat hat intézménye is évtizedek óta folytat már nagyon komoly, az űrtevékenységhez kapcsolódó kutatásokat.
Az interjú a Figyelő hetilap szeptember 2-i számában jelent meg.
