Meglepték az elemzőket az európai gyorsjelentések, bőven lehet még kakaó a részvénypiaci raliban
Meghaladják az előzetes várakozásokat a harmadik negyedéves európai gyorsjelentések: támogatva a részvények emelkedését, javítva a jövő évi kilátásokat. A Bloomberg adatai szerint az MSCI Europe Index kosarának részvényenkénti nyereségnövekedése eddig 5,7 százalékos. A vállalatok közel fele felülmúlta a becsléseket, dacolva Donald Trump vámviharának turbulenciáival és a devizaárfolyam-ingadozásokkal.

Emelkednek a profitvárakozások az európai gyorsjelentések nyomán
Az előrejelzések nagyrészt megerősítést nyertek. Ennek eredményeként az idei és a jövő évre vonatkozó becslések stabilizálódnak vagy javulnak
– hangsúlyozta Guillaume Jaissona, a Goldman Sachs vezető stratégája.
Alaptalannak bizonyult az elemzők óvatossága az idei eredményekkel kapcsolatban, mivel az alacsony kamatlábak, a költségcsökkentések, az áremelkedések és a fellendülő gazdaság segített a vállalatoknak felülmúlni a várakozásokat. Ennek eredményeként az európai részvényindexek emelkedtek: a Stoxx Europe 600 index idei teljesítménye 14 százalékos plusz. A bankok teljesítettek a legjobban 55 százalékos emelkedéssel, amit az erős eredmények és a részvényvásárlások hajtottak.
A 2026-os konszenzusos várakozások 11 százalékos, míg a 2027-es prognózisok 12 százalékos profitnövekedést mutatnak,
arra számítva, hogy az európai kormányok fokozzák a fiskális ösztönzőket. Érdekes a tengerentúli összehasonlítás: az amerikai széles piacot leképező S&P 500 kosártagoktól 2026-ban 12 százalékos, míg 2027-ben 14 százalékos profitbővülést várnak az elemzők.
Továbbra sem drágák az európai részvények: bár az értékelések négy éve nem voltak ilyen magasak, de a határidős árfolyam-nyereség arány körülbelül 15, ami jóval elmarad a világjárvány utáni csúcsoktól. Ráadásul
a Stoxx 600 extrém, 35 százalékos diszkonttal forog az S&P 500 indexhez képest.
A bankok is profitálnak az MI integrációjából
Az európai bankok ötéves nyereségfelminősítési ciklusa valószínűleg még a jövő évbe is belenyúlik, míg az energiaszolgáltató vállalatok nagyrészt elmaradtak a bevételi várakozásoktól. Érdekes ugyanakkor, hogy Európa nehéz helyzetben lévő autóipara a fellendülés jeleit mutatja az idei profit warningok sorozata után: a költségcsökkentések és a reorganizációs tervek arra késztették az elemzőket, hogy emeljék a profitvárakozásokat.
A haszonkulcs-rugalmasság és a mesterséges intelligencia által vezérelt hatékonyságnövekedés az összes iparágban nyilvánvaló. Ahogy Laurent Douillet, Kaidi Meng üzleti intelligenciával foglalkozó stratégája fogalmazott:
A mesterséges intelligencia már nem réspiaci téma, hanem a termelékenység és a jövedelmezőség kulcsfontosságú mozgatórugója.
Bár továbbra is a technológiai vállalatok a leghangosabbak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, de a bankok már kézzelfogható hatékonyságnövekedésről számolnak be az MI integrálása révén.


