Újabb szakaszához érkezett a Lánchíd rekonstrukciója: elkészült a medernyílásban az első felújított láncszakasz és megkezdődött a budai aluljáró bontása is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). 

A felújított elemeket rozsdásodás elleni védelemmel látták el és le is festették, így már megmutatkozik a Lánchíd 

új kékesszürke színe, amit úgy választottak ki, hogy az a lehető legjobban hasonlítson a régire

 – tartalmazza a közlemény. 

A projekt során a tucatnyi lemezből álló láncszemek és a függesztőrudak esetében több mint 23 ezer négyzetméternyi festhető felület korrózióvédelmét végzik el 

– írták. Hozzátették: elsőként 14 lánckötegen és az azokhoz tartozó függesztőrudakon végezték el az aprólékos felújítást. Lefedett, függesztett állványról dolgozva először szemcseszórással megtisztították az elemeket, majd több lépésben vitték fel az alapozó, a közbenső, végül pedig a híd végleges színét fedő festékréteget. 

A korrózióvédelmi munkákkal szakaszonként, fentről lefelé haladnak a híd láncszerkezetein. A felújítás során a láncok csuklójánál egy különleges, rugalmas bevonatrendszert használnak, amely követni tudja a láncszemek esetleges mozgását. 

Arról is beszámoltak, hogy

megkezdődött a budai aluljáró vasbeton szerkezetének bontása, amely helyett egy tágasabb, jobban belátható, így jóval biztonságosabb aluljáró áll majd a közlekedők rendelkezésére. 

A korábbi kör keresztmetszetű, három méter széles kerékpáros-alagút helyett négy méter szélességű aluljáró készül függőleges falakkal, így lehetővé válik, hogy a kétirányú biciklisáv mellett egy 1,75 méter széles járda is épüljön a gyalogosoknak – ismertették. 

Utaltak arra, hogy augusztusban befejeződött a medernyílásban az elöregedett vasbeton pályalemez bontása és a helyére került az új pályalemez első darabja. 

A feltáruló szerkezeteket folyamatosan vizsgálják és a károsodott elemekre készülő terveknek megfelelően javítják, hogy fogadni tudják a szakaszosan helyükre kerülő új acél pályatáblákat. 

A Lánchíd öntöttvas korlátjainak bontásával is ütemezetten haladnak a medernyílás északi és déli részén; az elemek a felújításuk után kerülnek majd vissza a hídra. Mindez azt jelenti, hogy a terveknek megfelelően, zökkenőmentes halad a felújítás – közölte a BKK.