BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Menedzserek állnak bíróság elé a Volkswagen-botrány kapcsán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hat éve indult dízelbotrány kapcsán valami olyasmi történik, ami ritka a nagyvállalatokat érintő botrányok esetében: nem elég, hogy a cég büntetést fizet, a vezetők büntetőjogi felelőssége is felmerül.

Csütörtökön kezdődik a Volkswagen négy egykori vezetőjének pere a németországi Braunschweigben a dízelbotrány kapcsán – írja a Bloomberg. A tárgyalás a botrány kirobbanása után kezdődik és megkíméli a menedzserekkel közösen vádolt egykori vezérigazgatót, a 74 éves Martin Winterkornt, akinek az ügyében annak megromlott egészségi állapota miatt elhalasztották a tárgyalást.

Fotó: JULIAN STRATENSCHULTE / dpa Pool / dpa Picture-Alliance via AFP

A csalássorozatot a vállalatnak több mint 30 milliárd eurójába került, ám a menedzserek elleni vádemelésnek köszönhetően most talán elkerülhető lesz a vállalati bűncselekmények elintézése a felelős személyek számonkérése nélkül, amire oly sok példa volt a 2008-as jelzálogpiaci válságtól az amerikai opioid-járványig, melyek kivétel nélkül futni hagyták a döntéseket meghozó felsővezetőket.

A mostani eljárás kezdetét már kétszer halasztották el a koronavírus-járvány miatt és az ügyben szükséges meghallgatások könnyen akár 2023-ig húzódhatnak. Az egykori vezetőket csalás mellett adócsalással is vádolják, tekintve, hogy a hamis károsanyag-kibocsátási adatoknak köszönhetően az autók adókedvezményeket is kaptak.

Az ügy amerikai szálán a vállalat és az amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) közötti kapcsolattartásért felelős mérnök, aki igyekezett eltussolni a botrány kirobbanását hét éves börtönbüntetést kapott, ám azt az esetében eljáró ügyész is elismerte, hogy az igazi bűnösök, a csalás megrendelői mindeddig megúszták a felelősségre vonást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.