Tárt karokkal várja a vidékieket a főváros
A Budapestre irányuló belföldi turizmus élénkítésével támogatja az iparágat a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerint a budapesti turizmus jelenleg a vidéki utazók fővárosba irányításával támogatható a leghatékonyabban.

A BKIK tervei szerint ezért ősszel újabb, a Szolidaritási Alaphoz kapcsolódó program indulhat.
A kamara szakértői által kidolgozott turizmusélénkítő kezdeményezés először 25 millió forintos kerettel járul hozzá a járványhelyzet sújtotta iparág támogatásához.
Eredményes a kamara nyáron elstartolt #újranyitvaBP elnevezésű éttermi fogyasztásösztönző kezdeményezése is, melyben már hétezer, főként egészségügyi dolgozó vendégül látására nyújtottak be pályázatot.
Budapestre irányuló belföldi turizmus: kiemelten fontos a terület támogatása
A budapesti turisztikai és vendéglátóipari vállalkozások helyzetét a lezárások feloldását követően is nagyban befolyásolja és kockázatossá teszi a hektikus szezonalitás, így a BKIK szerint ennek az iparágnak is támogatásra van szüksége.
Egy a nyár elején tartott konferencián Orbán Viktor miniszterelnök és a turisztikai szakma több képviselője is szorgalmazta a Budapestre irányuló turizmus szerkezetének átalakítását, így a belföldi utazók fővárosba csábítását.
A miniszterelnök akkor azt is jelezte, hogy az erre való lépéseket várja a kamarától. Az érintett szereplőkkel folytatott egyeztetések alapján a BKIK ezért várhatóan már az őszi hónapokban a Budapestre irányuló belföldi turizmus támogatására, vagyis a vidékiek utazásának ösztönzésére is önálló programot indít:
egy-két napos autóbuszos városnéző túrákat szerveznek majd a fővárosba olyan csoportok részére, akik a pandémia alatt a mindennapok hőseiként tartották működésben az országot.
A belföldi turisztikai program költségét a BKIK Szolidaritási Alapjából, 25 millió forintos induló keretből fedezik, ami fejenként 50 ezer forintos támogatást tehet lehetővé 500–1000 vidéki, a kezdeményezés célkitűzése szerint elsősorban egészségügyi dolgozó számára.
Hetente immár átlagosan tíz, mindeddig összesen 44 budapesti étterem 180 pályázatával növekvő érdeklődés mellett tart a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kuponprogramja, melynek keretében szeptemberig már mintegy 7000 egészségügyi és önkormányzati dolgozót, pedagógust, tűzoltót és polgárőrt láthattak vendégül.
A BKIK Szolidaritási Alapjából, 50 millió forintos induló kerettel meghirdetett pályázatra továbbra is várják a fővárosi éttermek és 10–50 fős, az ország működőképességét biztosítók csoportjainak jelentkezését a keret erejéig az ujranyitvabp.bkik.hu oldalon.