BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen megugrott a fertőzöttek száma Norvégiában és Dániában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Dániában szükségessé válhat bizonyos korlátozások visszaállítása.

Jelentősen megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma az utóbbi hetekben Norvégiában és Dániában. 

A dán egészségügyi minisztérium által működtetett Állami Szérum Intézet (SSI) csütörtökön 73 százalékos növekedést jelentett október első két hetében a fertőzöttek számát illetően. A legsúlyosabban érintett régió a főváros, Koppenhága térsége volt.

Fotó: Shutterstock

Norvégiában egy hét alatt 53 százalékkal emelkedtek a szűrővizsgálatokon kimutatott pozitív teszteredmények. Mindemellett mind a két skandináv országban alacsony szinten van a kórházi kezelésre szorulók száma. 

Dániában és Norvégiában is néhány hete oldották fel a járványügyi szigorítások zömét. A többi között eltörölték a maszkviselési kötelezettséget, illetve az oltási igazolvány felmutatásának szükségét az éttermekben és múzeumokban. 

Norvégiában a felnőtt lakosság nagyjából 87 százaléka kapta meg a teljes körű védettséghez szükséges oltásokat. Dániában 75 százalékos ez az arány. 

A járványgörbe emelkedése ellenére az oslói kabinet egyelőre nem határozott a korlátozások visszaállításáról. Ingvild Kjerkol norvég egészségügyi miniszter ugyanakkor csütörtökön közölte, hogy szükség esetén bármely pillanatban ismét bevezethetik az óvintézkedéseket. 

A fertőzöttek magas számával küszködő Tromsø városa csütörtökön ismét figyelmébe ajánlotta a helyi lakosoknak a távolságtartási szabályok betartását, a maszkviselést, illetve az otthoni munkavégzést. 

Magnus Heunicke dán egészségügyi miniszter a közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, pénteken fogja tájékoztatni a parlamentet a járványügyi helyzetről. Hozzátette, szükségessé válhat bizonyos korlátozások visszaállítása. 

Az 5,4 millió lakosú Norvégiában a járvány kitörése óta 204 730 a regisztrált fertőzöttek és 900 a kór halálos áldozatainak a száma. A csaknem hatmillió lakosú Dániában pedig 382 796 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 2709-en hunytak el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.