Kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és vesztegetés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség Bige László és öt munkatársa ellen – olvasható az ügyészség oldalán. A közleményében nem írták le Bige László nevét, de 

a vádiratból kiderült, hogy a hazai műtrágyagyártás legnagyobb szereplőjének számító üzletemberről van szó.

Fotó: Balázs Attila / MTI

A közlemény szerint az milliárdos üzletember két cége szerepel az ügyben: 

az egyik műtrágyát gyárt, egy másik pedig ezek értékesítésével foglalkozik. Az ügyészség szerint a vállalkozó négy társa a beosztottja volt a gyártóüzemben, míg az ötödik vezette a kereskedéssel foglalkozó gazdasági társaságot.

A termelés során keletkezett alacsonyabb minőségű termékeket a cégvezető utasítására a többi vádlott bevonásával leértékelték a gyárban, azonban az értékcsökkent műtrágya értékét a ténylegesnél jóval alacsonyabb összegben határozták meg, az önköltségi ár alatt.

Az irreálisan leértékelt terméket a vállalkozó által kijelölt cégek vehették meg, majd ezt követően azt többségében úgy értékesítették a végfelhasználóknak, mintha nem minőséghibás termékről lenne szó, tehát jóval magasabb áron a beszerzési árhoz képest

– írják.

A vádirat szerint Bige László megállapodott a kereskedő cég vezetőjével, hogy az visszaoszt neki a cégéhez került, majd magasabb áron továbbértékesített termék árából tonnánként legalább 15 ezer forintot készpénzben. Ezt az összeget az ügyészség szerint úgy tudta előteremteni, hogy a végfelhasználóktól a kiszámlázott összegen felül is pénzt vett át. 

Összesen 764 millió forintot adott át a kereskedő így Bigének, aki a vádirat szerint egy alkalommal azt kérte, hogy vásároljon számára a saját nevében egy 25 millió forint értékű karórát, amit a nyomozás során le is foglalt a rendőrség

– olvasható a közleményben.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, továbbá hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja a vállalkozót, a társait pedig hűtlen kezeléssel, illetve hamis magánokirat felhasználásával.

Bige vagyonát 2020-ban 112 milliárd forintra becsülte a 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány, az üzletember ezzel az összeggel a tizedik legvagyonosabb ember lett Magyarországon.