Ausztriát napok választhatják el attól, hogy a koronavírus ellen nem teljesen védett állampolgárainak karantént rendeljen el, mondta csütörtökön Alexander Schallenberg osztrák kancellár

A lakosság körülbelül 65 százaléka tekinthető teljesen védettnek, ez az arány Nyugat-Európában Liechtenstein után a legalacsonyabb az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint.

Ausztriában sokan kételkednek az oltások hatékonyságában, és a vakcinák elutasítását ösztönzi a harmadik legnagyobb parlamenti frakciójú Osztrák Szabadságpárt is.

Fotó: KARL-JOSEF HILDENBRAND / dpa Picture-Alliance via AFP

Szeptemberben a kormány úgy döntött, ha az intenzív osztályos ágyak 30 százalékán koronavírusos betegek fekszenek, a beoltatlanoknak karantént rendelnek el. Jelenleg 20 százaléknál tartanak, de az arány gyorsan növekszik, tehát már csak napok kérdése lehet a szigorú korlátozások bevezetése.  

A lezárás azt jelenti, hogy az oltatlanok munkába járáson, a legszükségesebb bevásárlásokon és az egészségügyi sétákon kívül nem hagyhatják el az otthonukat 

– mondta Schallenberg.

A centrista ellenzéki pártok eközben azzal vádolják a kormányt, hogy hónapokig semmit sem tett az oltottak arányának növeléséért. A konzervatívok pedig azt mondják, az oltatlanok korlátozása kivitelezhetetlen.

Az esetszámok egész Európában növekednek, ezért holland szakértők csütörtökön kéthetes részleges lezárásokat javasoltak. A mostani karantén lenne az első a kontinensen a védőoltások széleskörű alkalmazása óta.

Fotó: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP