Ukrajnában 588 319 tanár és iskolai alkalmazott már felvette a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját, azaz az oktatási szférában dolgozók 90,2 százaléka teljes védettséggel bír — közölte az oktatási minisztérium sajtószolgálata szerdán.

Ukrajnában a pedagógusok is azon foglalkozásúak közé tartoznak, akiknek kötelező felvenniük a védőoltást, különben felfüggesztik őket állásukból. 

A minisztérium közleménye szerint az országban még 415 iskolában folyik távoktatásban a tanítás, mert a tanári karból nincs mindenki beoltva. 

Fotó: Nemes János / MTI

Az ukrán tudományos akadémia legfrissebb előrejelzésében a járvány terjedésének további lassulását vetíti előre. A szakértők rámutatnak arra, hogy az elmúlt hét alatt az újonnan diagnosztizált koronavírusos fertőzések átlagos száma Ukrajnában napi 10 318 főre, a halálozások átlagos száma pedig napi 430-ra csökkent.

Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke azt vetítette előre, hogy hamarosan a járvány újabb fellángolása várható, mely szerinte a tél végén tetőzhet. 

A 42 millió lakosú országban a legfrissebb adatok szerint már több mint 12 millión megkapták valamely oltás mindkét adagját.