Mint arról korábban a VG is beszámolt, Rihanna lett a világ leggazdagabb énekesnője. A barbadosi előadóművész hivatalosan is belépett a dollármilliárdosok körébe.

Rihanna 1,7 milliárd dolláros vagyonával érte el az előkelő helyezést a Forbes rangsorában, és ő lett egyúttal a második legmódosabb női szórakoztatóművész is Oprah Winfrey után. Anyagi javainak nagy részét, azonban nem a fellépésekből szerezte, hanem a Fenty Beauty divat- és kozmetikai cég profitjából, mint tulajdonos.

A sztár alapítványa 15 millió dollárt, azaz 4,8 milliárd forintot adományoz a klímakatasztrófák által sújtott hátrányos helyzetű régiók és társadalmi rétegek megsegítésére.

Az énekesnő kedden jelentette be, hogy Clara Lionel Foundation elnevezésű alapítványán keresztül 18 klímaigazságosságért küzdő szervezetet támogat, amelyek hét karib-tengeri országban és az Egyesült Államokban tevékenykednek. 

A klímakatasztrófák, amelyeknek gyakorisága és intenzitása is egyre nő, nem minden közösségre hatnak egyenlően, a színes közösségeket és a szigeteken élőket sújtja leginkább a klímaváltozás

fogalmazott Rianna, aki a karibi Barbadosról származik.

Fotó: FPA / AFP

Mint kiemelte: ennek az egyenlőtlenségnek a felszámolása motiválja alapítványát, amelyet a nagyszüleiről nevezett el.

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey #StartSmall nevű filantróp kezdeményezésével karöltve az adományok olyan közösségeket céloznak meg, amelyeket nők, fekete és őslakos vezetők irányítanak, mivel az ő közösségeik vannak a legnagyobb veszélyben.

A támogatóknak partneri kapcsolatokat kell kiépíteniük az alulról szerveződő szervezetekkel, amelyek tisztában vannak azzal, mi szükséges az éghajlati igazságosság eléréséhez saját közösségeikben

nyilatkozta Justine Lucas, a Clara Lionel Alapítvány ügyvezető igazgatója.