A gyerekek is pontosan tudják, hogy mi történik a világban, és háború zajlik a szomszédos Ukrajnában, ezért nem lehet megkerülni velük a kommunikációt.

Fontos, hogy elérhetőek és őszinték legyünk, de ne ijesztőek vagy szélsőségesek, amikor szülőként vagy tanárként ezt a témát vesszük elő – írja az Infostart Bereczki Enikő mentálhigiénés szakértővel készült interjúja alapján.

A téma felvezetése vagy a kérdések megválaszolása attól is függ, hogy hány éves a gyermek. Ha hét év alatti, akkor nála jóval nagyobb érzékenységet igényel, amikor a háborúk okairól és veszélyeiről beszélgetünk. A szakértő szerint a kamaszoknál különösen fontos szempont ez kényes, tabu kérdéseknél, mert hogyha azt látják, hogy valamilyen témát kerülünk, akkor nem biztos, hogy legközelebb megkérdeznek újra minket.

Az is nagyon fontos, hogy egy olyan légkört teremtsünk meg otthon, hogy tehessenek fel kérdéseket. Ugyanis ilyen felfokozott háborús időszakban a legtöbb hír digitális csatornákon keresztül jut el mind a felnőttekhez mind a fiatalokhoz is, és ezt nehéz nyomon követni ugyanis életkor, generációs szerint média burkokba vagyunk zárva

– hangzott el az interjúban, amelyben hangsúlyozzák, hogy a magyarázat mellett a kérdésekre is szükséges összpontosítani.

Fotó: Shutterstock

Olyan szavakat, kifejezéseket, fogalmakat érdemes használni, amelyeket a gyermekek megértenek; a magyarázatot mindenképpen a gyerek nyelvezetéhez, fejlettségi szintjéhez érdemes igazítani. Például egy kis óvodás gyerek számára ijesztő lehet, hogyha azt hallja, hogy rakétákat lőnek ki, a katonákat behívják, és nem biztos, hogy ő tudja azt, hogy ez nem a közelben fog történni. 

Elővehetünk olyan történeteket például Walt Disney-mesékből, amelyben harcok voltak, és ezzel párhuzamot vonhatunk. Fontos továbbá őket arra is emlékeztetni, hogy minden háborúnak vége szakad 

– figyelmeztetett a szakértő, aki hozzátette: a szorongásra hajlamos gyermekekre most különösen figyelni kell.

A gyerekek is találkozhatnak erőszakos tartalmakkal a közösségi médiában, még akkor is, hogyha a szülő korlátozza ezeket, ezért most különösen törekedni kell rá, hogy ne lássanak felkavaró fotókat, videókat.

Ilyenkor inkább olyan tevékenységekre helyezzük a hangsúlyt, ami teljesen más, ami lehetőséget ad a mozgásra, kültéri tevékenységekre, hogy a háborús helyzet, hírek okozta stresszt le tudják vezetni vagy akár kibeszélni

– javasolja Bereczki Enikő.