Alig pár nappal 74. születésnapját követően elhunyt Stephen Wilhite, a GIF képformátum megalkotója – tudta meg az NBC. A programozó március 14-én, a koronavírus következtében vesztette életét felesége, Kathaleen szerint.

Pályáját az egyik első nagy online kereskedelmi szolgáltatónál, a Compuserve-nél kezdte, ott alkotta meg a ma is népszerű GIF formátumot 1987-ben. A számos rendszeren működő, kis helyet foglaló formátumnak vannak ugyan korlátai, ám miután kiderült, hogy rövid animációk készítésére is alkalmas, többször is a web sztárja lett.

Fotó: Stephen Lovekin

Az animált gifek először a kilencvenes években, az első kereskedelmi böngészők megjelenése idején terjedtek el, hogy aztán a 2010-es években ismét reneszánszukat éljék a közösségi médiákon.

A GIF helyes kiejtését is heves viták kísérték, ezt 2013-ban Wilhite eldöntötte, amikor is közölte, hogy a helyes kiejtés dzsif, igaz ennek ellenére sokan továbbra is g-vel ejtik a szót. 2013-ban Wilhite Webby életműdíjat is kapott felfedezéséért.

Gyászjelentése szerint felesége, négy mostohagyermeke, 11 unokája és három dédunokája gyászolja. És persze az internet.