A kettősdiploma-programok lehetőséget adnak arra, hogy a hallgatók az egyetemi tanulmányuk alatt egy külföldi partnerintézmény képzését is elvégezzék, így a magyar diplomájuk mellé egy másik oklevelet is szerezzenek. A program általában rövidebb ideig tart, mint ha a két univerzitás kurzusait külön-külön végezné el a diák, akinek szaktól függően bizonyos szemesztereket a határon túl kell eltöltenie, s ott előre megszabott tárgyakat szükséges abszolválnia. A Figyelő cikke három fővárosi és egy vidéki felsőoktatási intézmény ilyen típusú kínálatát vette közelebbről szemügyre.

 

Corvinus

Hazánk vezető gazdasági képzőhelye, a Budapesti Corvinus Egyetem a Figyelő érdeklődésére azt közölte: a jelenleg zajló tanévben hetvenhat hallgatójuk iratkozott be valamilyen kettősdiploma-képzésre. 2020/21-ben a számuk negyvenkilenc volt, azt megelőzően pedig százöt. Az alapképzés terén a diákok két külföldi felsőoktatási intézmény közül választhatnak:

az egyik a Kedge Business School, Franciaország legnagyobb független üzleti iskolája, amelyet a Financial Times rendszeresen beválaszt a top 40 európai Business and Management intézmény közé.

A másik a bambergi egyetem Bajorországban, ahová a magyar és angol nyelvű alkalmazott közgazdaságtan szakos másodéves tanulók pályázhatnak.

A mesterképzésben részt vevőket kilenc határon túli intézmény fogadja, köztük holland, belga és portugál képzőhelyek. A hollandiai egyetemek egyébként is egyre felkapottabbak idehaza a külföldi továbbtanulást tervezők körében, különösen azóta, hogy Nagy-Britannia elhagyta az Európai Uniót, aminek a következtében valamelyest visszaesett a brit felsőoktatás vonzereje. Hollandia nem véletlenül népszerű: a nyugat-európai ország univerzitásai közül tizenhármat is a világ kétszáz legjobbja között tartanak számon. A Corvinusról is elérhető Groningeni Egyetem például a 79. helyen áll a Times Higher Education világranglistáján. Emellett itt található Hollandia egyik legnagyobb nemzetközi hallgatói közössége: harmincezerből hatezren külföldiek, akik több mint százhúsz különböző országból érkeztek.

 

Műegyetem

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) komplex tájékoztatást adott a „nemzetköziesítésük” állásáról. Eszerint diákjaik hetvenöt országban tanulhatnak részképzéseken, és számos felsőoktatási intézményben szerezhetnek kettős diplomát a BME-tanulmányok elvégzése mellett. Tavaly több mint négyszáz műegyetemi hallgató okosodott külföldön, akik csereprogramokban, közös képzéseken és kutatási projektekben vehettek részt. A fiatalok harminckilenc szakon az alap-, a mester- és a doktori képzési kurzusokat is elérhetik angol nyelven a Műegyetemen. Egyes szakok pedig német és francia nyelven is elvégezhetők. Sőt, a Műegyetem diákjaiként a BME-s diploma mellett villamosmérnöki, informatikai, gépészmérnöki és energetikai szakokon akár a Karlsruher Institut für Technologie, a Heriot-Watt University, a Royal Institute of Technology, valamint a University College of Southeast Norway, a Delft University of Technology, a University of Trento vagy akár a Politécnica de Madrid diplomáját is megszerezhetik.

Nagy Balázs Vince nemzetközi rektorhelyettes korábban a honlapjukon arról is beszámolt, hogy a BME 2020-ban egy új és előremutató kezdeményezés részesévé vált a nemzetközi kapcsolatépítés terén, mivel az intézmény nyolc másik nívós -európai egyetemmel szövetséget kötve – az EELISA konzorcium keretében – dolgozik azon, hogy közös képzéseket, kutatásokat indítson. A távlati céljuk a minden európai uniós tagállamban akkreditált európai mérnöki diploma kiadása. Az együttműködés keretében a műegyetemisták Pisa, Erlangen, Isztambul, Párizs, Madrid és Bukarest egyetemein tanulhatnak.

 

BGE

A Budapesti Gazdasági Egyetemről (BGE) a napokban érkezett a hír, miszerint kettősdiploma-megállapodást írtak alá a skóciai University of Stirlinggel. Így ettől az évtől a BGE Külkereskedelmi Karának a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakos hallgatói a képzés utolsó félévét Skóciában tölthetik, sőt az oktatók is kölcsönösen áttaníthatnak a másik intézménybe. „Büszkék vagyunk arra, hogy partneri kapcsolatot ápolhatunk a Stirlingi Egyetemmel. A kettős diploma növeli a hallgatók elhelyezkedési esélyeit a munkaerőpiacon, az oktatói-kutatói együttműködés pedig nagyban hozzájárul mindkét univerzitás stratégiai célkitűzéseinek a megvalósulásához” – idézte a BGE kommünikéje a külkereskedelmi kar dékánját, Csekő Katalint.

 

Szeged

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) három karán – az állam- és jogtudományin, a bölcsészet- és társadalom-, valamint a gazdaságtudományin – van lehetőség kettős diploma szerzésére – közölte lapunk megkeresésére az univerzitás. A programokon eddig 227 oklevelet állított ki az intézmény, jelenleg pedig 209 a részt vevő hallgatók száma.

A francia kiemelt szerepet kapott Szegeden: a jogi kar kettősdiploma-programjaiban is ez az egyik hangsúlyos nyelv – az angol mellett természetesen –, ahogyan a bölcsészkaron is. Utóbbin a francia nyelv, irodalom és kultúra mesterszakosok valamint a frankofón tanulmányokat folytatók előtt nyílt meg annak a lehetősége, hogy végzésükkor két oklevelet kapjanak: a magyar mellett a délnyugat-franciaországi limoges-i egyetemét.

A megállapodás aláírásakor Gyenge Zoltán dékán rámutatott: napjainkban tarol az angol, s kissé háttérbe szorítja az egyéb nyelveket, ám az ilyen nemzetközi együttműködések kiváló lehetőséget adnak arra, hogy ezt a folyamatot megállítsák. Reményét fejezte ki egyúttal, hogy a kooperáció később kiterjedhet például a szociológia, a kommunikáció és a filozófia területére is.

A gazdaságtudományi kar kettősdiploma-programjait eddig olasz, francia és német intézményekkel bonyolították, a 2022/23-as tanévtől azonban lehetőség lesz Lengyelországba vagy Kínába is eljutniuk a Szegeden tanulóknak: Varsóba és a Yunnan Universityre a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakos hallgatókat várják.

A kínai partnerintézménnyel kapcsolatban az SZTE a tájékoztatásában kiemelte: ez az együttműködés különösen jelentős, hiszen a Gazdaságtudományi Kar immár egy komoly távol-keleti felsőoktatási intézménnyel is szoros kapcsolatot ápol, a kínai gazdaság szerepének világgazdasági szintű növekedése pedig új lehetőségeket biztosít oktatási és tudományos területen egyaránt.

A teljes cikk megtalálható a Figyelő hetilap oldalán.