Húsz felsőoktatási intézmény majdnem 200 milliárd forint támogatásban részesül, amelyet infrastruktúrafejlesztésre, valamint a tudományos parkok megújítására használhatnak fel 

– jelentette be az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László közölte, a kormány a következő időszakban 2700 milliárd forintot fordít az egyetemek fejlesztésére, 

ennek első ütemében jutnak a 200 milliárdhoz modellváltó és állami intézmények. 

A támogatásból már előkészített projekteket finanszíroznak, az erről szóló szerződéseket még a héten aláírják. 

Fotó: Róka László / MTI

A támogatásból részesül például a műszaki egyetem, az Andrássy egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a négy orvosképző egyetem, valamint az Óbudai, a Miskolci, a Pannon, a Dunaújvárosi és a táncművészeti egyetem is

 – sorolta a miniszter. 

Palkovics László felidézte, hogy a kormány 2014-ben tűzte célul a felsőoktatás megújítását, egy rugalmasabb fenntartói modell kialakítását, ennek részeként tavaly 21 állami egyetem ment át modellváltáson, azok finanszírozását a két és félszeresére emelték. 

Ezen túlmenően a kormány az idén a majdnem két százalékát fordítja az egyetemek fenntartására, illetve fejlesztésére, ezzel pedig Magyarország az élmezőnyébe tartozik – mondta a miniszter. Palkovics László kiemelte, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően mára tizenegy magyar egyetem került be a világ legjobb felsőoktatási intézményeinek első öt százalékába.