Mégsem szűnik meg a Barba Negra, a napokban felröppent hírt maga a szórakozóhely cáfolta a közösségi oldalán. Az index.hu írt arról, hogy a népszerű bulihely területén irodaház épül, ebből azt lehetett hinni, hogy maga a szórakozóhely megszűnik, de a Barba Negra a Facebook-oldalán cáfolta a hírt. 

„Az index.hu hasábjain ma megjelentekkel kapcsolatosan szeretnénk mindenkit informálni. A Barba Negra nem szűnik meg! Ahogy arról már korábban is hírt adtunk, illetve pletyka szinten is keringett a költözésünk híre, folyamatosan tervezünk új dolgokat” – írták a posztban, mely így folytatódott:

Ezek közé tartozik, hogy igen, idén új helyre fogunk költözni, ahol 12 hónapon keresztül, azaz egész évben egy helyen fogunk mindenkit nagy szeretettel várni több újdonsággal. Ennek pontos helyét, és ütemezését hamarosan tudatjuk veletek

– olvasható a szórakozóhely oldalán, ahol kiemelték: a költözésig a Barba Negra zavartalanul üzemel a Neumann János utca 2. szám alatt.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

A szórakozóhely csapata annak is hangot adott, hogy őket nem kérdezték meg a cikk elkészülte előtt: 

egy sikeres, szenzációhajhász címre kell ezzel a pár sorral reagálnunk. Sajnáljuk, hogy az index.hu helytelen megfogalmazást használ mint a “befellegzett” szó.

A lap egyébként később frissítette is a cikket az új információkkal.