Nemzetközi sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor miniszterelnök, miután a vasárnapi országgyűlési választásokon hatalmas győzelmet arattak a kormánypártok. A Fidesz–KDNP 54 százalékos választási eredménye minden várakozást felülmúlt, a közvélemény-kutatók ezúttal nem felül-, hanem alulmérték a regnáló pártok támogatottságát.  Ami ettől is nagyobb fegyvertény a miniszterelnök számára, hogy még a 2010-es választási eredményt is túlszárnyalták a jobbközép pártok, akkor a szavazatok 52 százalékát szerezték meg.

Fotó: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A kormányfő várhatóan beszámol a Magyarország előtt álló kihívásokról, illetve a kormányzati tervekről. Mindenképpen érdemes lesz figyelni, hogy a miniszterelnök mit mond a gazdasági környezet megváltozásáról, illetve annak a magyar költségvetésre gyakorolt hatásáról. Azt már múlt héten jelezte Orbán Viktor, hogy az hatalmas kihívás előtt áll, sőt úgy fogalmazott, heteken belül kitörhet egy újabb válság, amelyre az újonnan felálló kabinetnek is válaszokat kell találnia.

Az orosz–ukrán háború várhatóan szintén szóba kerül. A kampány során Zelenszkij ukrán elnök többször is bírálta a magyar miniszterelnököt, amiért Magyarország nem kívánja megszavazni az energetikai szektort érintő szankciókat, és a fegyverek szállításában sem kíván részt venni. Orbán Viktor többször elmondta, megérti az ukrán elnök aggodalmait, hiszen országában háború van, ugyanakkor Magyarország miniszterelnökeként elsősorban a magyar érdekekért felel, emiatt a háborús konfliktusban semmilyen formában nem kíván részt venni. A vádakra reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ukrán nagykövetet bekérette a hivatalába.

A külpolitikai kérdések ezzel együtt sokasodnak, nagy kérdés, hogy mi lesz a V4-ek sorsa, mikor kapja meg hazánk az uniós forrásokat, a jogállamisági eljárásnak mi lesz a vége, illetve meddig mennek el az európai országok a szankciókban. Minderről várhatóan az újságírók is kérdezni fogják a miniszterelnököt.