Antiguán újabb két jachtot találtak, amelyek Roman Abramovicshoz köthetők – írja a Financial Times, melynek írását felhasználva fedezhették fel, hogy a jachtok a milliárdoshoz kapcsolódnak. A karibi szigeten horgonyzó hajók egy Brit Virgin-szigeteken bejegyzett vállalat tulajdonában vannak, ám az offshore cég és az oligarcha közötti szálak felismerhetők voltak, így a sziget a brit hatóságokhoz fordult, hogy azok igazolják a hajók tulajdonosi hátterét, valamint tisztázzák, hogy azok a szankciók hatálya alá esnek-e.

Fotó: Damen Yachts

A brit hatóságok ezt meg is tették, igazolva, hogy a vállalat tulajdonosa Abramovics. Noha Antigua korábban azt állította, hogy az amerikai, európai, valamint brit szankciókat végre kívánja hajtani, a hajó tulajdonosi hátterét önállóan nem volt képes leellenőrizni. Most viszont, hogy erre fény derült, lehetséges, hogy ezeket el fogják kobozni.

A Halo és Garcon nevet viselő jachtok értéke 38 és 20 millió dollár lehet a VesselsValue információi alapján. A szankciókkal sújtott oligarchának két másik hajója Törökországban vetett horgonyt, hosszabb bolyongást követően.