Kihirdette az orosz ortodox egyháztól való "teljes függetlenségét és autonómiáját" az ukrán ortodox egyház Moszkvához eddig hű szárnyának szinódusa pénteken és kinyilvánította, hogy nem ért egyet Kirill orosz pátriárka Oroszország Ukrajna elleni háborúját támogató álláspontjával – számoltak be ukrán híradások. 

Az egyházi gyűlésen elfogadott határozatban kimondták, hogy elítélik a háborút, mint Isten "ne ölj!" parancsolatának megszegését, és ezzel összefüggésben határolódtak el Kirill pátriárka álláspontjától is.

Ferenc pápa május elején negyvenperces virtuális megbeszélést folytatott Kirill pátriárkával (a képen), az orosz ortodox egyház vezetőjével, aki a szentatya beszámolója szerint az első húsz percben a háború indokoltságát igazoló érveket olvasott fel neki. "Meghallgattam, és azt mondtam neki: semmit sem értek ebből. Testvérem, nem az állam papjai vagyunk, nem a politika nyelvét beszéljük, hanem Jézusét. Isten megszentelt népének pásztorai vagyunk. Ezért kell a béke útjait keresnünk, és a fegyverek tüzét beszüntetnünk" - reagált Ferenc pápa. A katolikus egyházfő szerint a pátriárka nyíltan támogatja az ukrajnai háborút. Értésre adta, hogy az orosz ortodox egyházfő megkerülésével találkozna az orosz államfővel. 
Fotó: Russian Orthodox Church press service / Igor PALKIN / AFP

 

Az ukrán ortodox egyház híveinek egy része szembefordult az orosz ortodox egyházzal, és annak vezetőjével, Kirill pátriárkával 2014-ben, a Krím Oroszország általi annektálását követően. Az egyház előbb darabokra szakadt, majd újjáalakult és új vezetőt választott Jepifanyij metropolita személyében. Az új ukrán ortodox egyház 2019-ben kapta meg az autokefál – azaz önálló vezetővel rendelkező, nemzeti egyházi – státust az ortodox egyházak lelki vezetőjének tekintett I. Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárkától.

Megkapta a függetlenséget az ukrán ortodox egyház

A konstantinápolyi ökumenikus pátriárka átadta az ukrán ortodox egyház fejének az elismerésről szóló okiratot.

Az Ukrajnában röviden moszkvai patriarchátusnak nevezett egyházi "szárny" azonban nem egyesült az új ukrán ortodox egyházzal. Az Ukrajinszka Pravda szerint a Moszkvához hű "szárny" mindig is azt állította magáról, hogy független az orosz ortodox egyháztól, ténylegesen viszont annak része volt. Vezetője, Onufrij metropolita tagja az orosz ortodox egyház szinódusának. Ez a moszkvai szárny mindeddig támogatta az orosz-ukrán kulturális egység gondolatát, így Vlagyimir Putyin okkal számíthatott arra, hogy Moszkva területi követeléseit is elfogadják.

Az Ukrajna elleni nyílt orosz háború február 24-i kezdete óta azonban egyre több egyházközösség vált elégedetlenné Kirill pátriárkával, aki lényegében áldását adta a háborúra. Február 24-e után a Moszkvához hű "szárny" több mint négyszáz egyházközössége csatlakozott az új önálló ortodox egyházhoz.

Az ukrán ortodox egyház Oroszországtól való függetlenné és önállóvá válása érdekében a szinódus pénteken módosításokat fogadott el az egyház működését szabályozó okiratban. Emellett javasolták a párbeszéd kialakítását a konstantinápolyi pátriárka által autokefálnak elismert új ukrán ortodox egyházzal, az egyesülés gondolatát azonban elvetették – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.