BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb rakétakísérletekkel borzolta a kedélyeket Észak-Korea

Három rakétát, köztük egy feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát lőttek fel.

Észak-Korea szerdán felbocsátott három rakétát, köztük egy feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát, néhány órával azt követően, hogy Joe Biden amerikai elnök elhagyta az ázsiai térséget – közölte szerdán a dél-koreai hadsereg.

Biden útjának egyik célja pont az volt, hogy megerősítse Szöul és Tokió amerikai támogatását Phenjan nukleáris fenyegetése miatt.

Üzentek Pekingből Joe Bidennnek: a tűzzel játszik

Az Egyesült Államok a tűzzel játszik a "Tajvan-kártyát" felhasználva Kína visszatartására, de meg fogja égetni magát – jelentette ki hétfőn Csu Feng-lien, a pekingi kormányzat tajvani ügyekért felelős hivatalának vezetője.

Szöul szerint a három rakétát Szunanból, Phenjan egyik külvárosából indították a Japán(Keleti)-tenger irányába.

A feltételezett interkontinentális ballisztikus "rakéta hatótávolsága mintegy 360 kilométer, magassága pedig mintegy 540 kilométer" volt – derült ki a dél-koreai vezérkar közleményéből.

People watch a television screen showing a news broadcast with file footage of a North Korean missile test, at a railway station in Seoul on May 25, 2022, after North Korea fired three ballistic missiles towards the Sea of Japan according to South Korea's military. (Photo by JUNG YEON-JE / AFP)
Fotó: JUNG YEON-JE / AFP

A második ballisztikus rakéta "20 kilométeres magasságban tűnt el", a harmadik - feltételezhetően egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta - pedig mintegy 760 kilométert tett meg 60 kilométeres magasságban.

A japán védelmi minisztérium szerint az egyik rakéta "szabálytalan pályát" követett.

Phenjan olyan technológiát fejleszt, amely lehetővé tenné a rakéták manőverezését a felbocsátás után, beleértve a "hiperszonikus siklótechnológiát", amely megnehezítené a rakétavédelmi rendszerek számára a rakéták elfogását.

Az, hogy Észak-Korea ma egymás után egy feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát és rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat indított, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait közvetlenül sértő, törvénytelen cselekedet – jelentette ki a szöuli kormány a Nemzetbiztonsági Tanács ülését követően.

A dél-koreai hadsereg egyúttal azt is bejelentette, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok szárazföldi rakétagyakorlatot hajtott végre, és vadászgépeket mozgósított válaszul Észak-Korea rakétaprovokációira.

Orosz és kínai stratégiai bombázók miatt riasztották fél Ázsiát

Kínai és orosz stratégiai bombázók a két ország közös hadgyakorlata során megközelítették Dél-Korea és Japán légtérét, épp akkor, amikor Joe Biden amerikai elnök a japán, az ausztrál valamint az indiai vezetőkkel tárgyalt. A japán kormány elfogadhatatlan provokációnak nevezte a történteket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.