BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Windisch Lászlót jelölik ÁSZ-elnöknek a kormánypártok

A KSH elnökhelyettese válthatja Domokos Lászlót az ÁSZ élén.

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesét, volt jegybanki alelnököt jelöli a Fidesz és a KDNP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) új elnökének – nyilatkozta Bánki Erik, a jelölőbizottság fideszes elnöke pénteken a VG-nek.

Budapest, 2015. március 24.Windisch László, az MNB alelnöke beszél Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a monetáris tanács kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatóján Budapesten, az MNB épületében 2015. március 24-én.MTI Fotó: Kovács Tamás
A kormánypártok Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesét, volt jegybanki alelnököt jelölik az Állami Számvevőszék élére
Fotó: Kovács Tamás / MTI

 

A jelölőbizottság szerda délelőtt fog ülésezni – közölte a kormánypárti politikus. Bánki Erik elmondta azt is, hogy a Fidesz–KDNP mellett a Mi Hazánk jelölt még ÁSZ-elnököt. A baloldal egyébként a jelölőbizottságba sem delegált tagot – tette hozzá.

Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, tizenkét évre szóló mandátuma július 4-ig tart.

Windisch László 1978-ban született Drezdában, diplomát már Magyarországon szerzett 2002-ben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2002-ben kezdett dolgozni a NAV jogelődjénél, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál, előbb mint jogász, majd osztály- és főosztályvezetői, illetve igazgatóhelyettesi pozícióban. 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és vámigazgatási főosztályának vezetője volt, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatóság költségvetési elemzések igazgatójaként tevékenykedett. 2013–19 között az MNB alelnöke, a monetáris tanács tagja volt, innen igazolt át a KSH-hoz, amelynek elnökhelyettese 2021 januárja óta. Nős, egy gyermek édesapja.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.