A Magyarországon megrendezett 19. FINA világbajnokság ideje alatt látványosan emelkedett a külföldi vendégek száma a versenyszámokban érintett városokban. Budapesten 30 százalékkal, Szegeden 38 százalékkal, Debrecenben 37 százalékkal, Sopronban pedig 150 százalékkal több turista volt, mint június első két hetében – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. 

A fővárosban az angol, a német és az amerikai vendégek voltak a legtöbben.

A június 17. és július 3. között zajló vizes világbajnokságnak Budapest mellett Debrecen, Sopron és Szeged adott otthont. A hazánkba érkező sportolók, csapattagok és látogatók jelentősen emelték az egyébként is folyamatosan növekvő vendégforgalmat mind Budapesten, mind a vidéki helyszíneken.

Budapest 2022 FINA World
Fotó: Tom Pennington/Getty Imageses

 A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján összesen 578 ezer vendégéjszakát regisztráltak a szállásadók a versenyeknek otthont adó településeken. Budapesten 220 ezer vendég közel 500 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 30 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 17 százalékkal volt több, mint június első két hetében. 80 százalékuk külföldi volt, legtöbben az Egyesült Királyságból, Németországból, az USA-ból, Izraelből, Lengyelországból, Romániából, Olaszországból és Franciaországból érkeztek.

Budapest

Budapesten a forgalom 60 százaléka a szállodákhoz, 30 százaléka pedig magán- és egyéb szálláshelyekhez köthető. A fővárosban a szállodai szobák átlagára a vébé ideje alatt négyezer forinttal volt magasabb, mint a megelőző két hétben.

 

Debrecen

A vidéki helyszíneken is érezhető volt a forgalomnövekedés. Debrecenben 11 ezren 25 ezer éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. Mindez 37 százalékos vendég és 25 százalékos vendégéjszakaszám-növekedést jelent június első feléhez képest. A belföldi vendégek aránya 55 százalékos volt. Külföldiek leginkább Németországból, Romániából, Izraelből és az Egyesült Királyságból érkeztek. 

 

Sopron

Sopronban a világbajnokságot megelőző két héthez képest 2,5-szer annyi, összesen 23 ezer vendéget regisztráltak, a vendégéjszámban pedig 85 százalékos növekedést tapasztaltak. Itt 90 százalékban belföldi látogató volt. Külföldről legtöbben Ausztriából, Szlovákiából, Németországból és Csehországból érkeztek a városba.

 

Szeged

Szegeden a vizes vébé ideje alatt 18 ezer vendég 30 ezer vendégéjszakát töltött el. Így 38 százalékkal több vendég, 20 százalékkal magasabb vendégéjszakaszám realizálódott június első feléhez képest. A város forgalmának 58 százalékát a belföldiek adták. A bajnokság ideje alatt nőtt a külföldi turisták aránya, sokan utaztak ide Németországból, Csehországból és Romániából.

Az adatok azt igazolják, hogy a sportrendezvények jelentősen hozzájárulnak az adott helyszínek turisztikai forgalmához. Emellett fontos szerepük van abban is, hogy a milliókat elérő közvetítéseknek köszönhetően felkeltsék a potenciális utazók hazánk iránti érdeklődését, és a külföldiek számára eljuttassák az üzenetet, hogy Magyarország biztonságos úti cél a turisták számára.