Közélet

Fegyverekkel félemlítik meg a zaporizzsjai atomerőmű dolgozóit

Két alkalmazott sms-ben számolt be a BBC-nek a megpróbáltatásokról.

Az oroszok által március óta elfoglalt zaporizzsjai atomerőmű két dolgozója beszélt a BBC-nek az eddigi tapasztalatairól. Mindennapos emberrablási fenyegetésekről számoltak be, és arról, mennyire 

aggódnak egy nukleáris katasztrófa, illetve az egész környéket veszélyeztető radioaktív sugárzás miatt. 

Ettől tart egyébként a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség is. Az erőmű közeléből a hetek óta súlyos tüzérségi támadásokat jelentenek, volt olyan éjszaka, amikor 120 darab rakétát lőttek ki. 
„A munkanapom állandó stressz” – nyilatkozta sms-ben a BBC-nek a csak Szvetlanaként azonosított egyik dolgozó, de nem ez a valódi neve. Elmondta, hogy a helyzet annyira veszélyes, hogy a múlt héten nem is tudott bemenni az erőműbe. A város egyik lakója pedig arról számolt be, hogy 

a boltban és a gyógyszertárban a négyszeresére nőttek az árak, mióta orosz kézben van, és nincs elég orvos, nem működnek a pénzkiadó automaták.

Az ENSZ főtitkára szerint veszélyben Európa legnagyobb atomerőműve

Az elmúlt hetekben több találat is érte a üzemet, de a létfontosságú részei még épek. A felek egymást vádolják a támadásokkal.

„Pszichésen nagyon nehéz a helyzet. Katonák járkálnak mindenhol, és mindenkire állandóan ráfogják a fegyvert” – mondta Szvetlana. Ukrán vádak szerint az oroszok katonai bázisként használják az erőművet, ebben Szvetlana is biztos, nemrégiben napvilágra került felvételeken is látszanak a katonai járművek. Azokat ráadásul közvetlenül az erőmű mellett tartják, hogy az ukránok ne is tudjanak támadni.

A Russian serviceman patrols the territory of the Zaporizhzhia Nuclear Power Station in Energodar on May 1, 2022. - The Zaporizhzhia Nuclear Power Station in southeastern Ukraine is the largest nuclear power plant in Europe and among the 10 largest in the world.  *EDITOR'S NOTE: This picture was taken during a media trip organised by the Russian army.* (Photo by Andrey BORODULIN / AFP)
Fotó: Andrey Borodulin / AFP

„A személyzetet túszként tartják az oroszok” – írta sms-ben egy másik dolgozó, aki a Mikola nevet használta. 

Kikapcsolták az internetet, csak a vezetékes telefonokat hagyták meg, és csak egyetlen étkezőben van élelem 

– tette hozzá. 

A tetőkre való minden kijáratot elzárták, onnan figyelik a környéket a katonák. „Most egyre gyakrabban egyszerűen elhurcolják a munkatársakat, amikor távoznak a biztonsági kapunál” – állítja Mikola, azt azonban nem tudta megmondani, mi ennek az oka, valószínűleg a megfélemlítés.
Mindketten elmondták azt is, hogy minden csupa szemét, de az ukrán személyzet még képes megfelelőképpen ellenőrizni az erőmű működését. 

 

ukrán háború Zaporizzsja atomerőmű
Kapcsolódó cikkek