Mette Frederiksen dán kormányfő szerdán bejelentette, hogy előre hozott parlamenti választásokat tartanak november 1-jén Dániában. A szociáldemokrata miniszterelnök ezzel engedett az egyik vele szövetséges pártnak, amely azzal fenyegetőzött, hogy megbuktatja a kormányt, ha nem írnak ki előre hozott választásokat. A választásokat Dániában így az eredetileg tervezettnél hét hónappal korábban tartják meg.

FREDERIKSEN, Mette, Koppenhága, 2022. október 5.
Mette Frederiksen dán kormányfõ sajtóértekezletet tart Koppenhágában 2022. október 5-én. A szociáldemokrata miniszterelnök bejelentette, hogy elõrehozott parlamenti választásokat tartanak november 1-jén Dániában.
MTI/EPA/Ritzau/Liselotte Sabroe
Fotó: Liselotte Sabroe / MTI

A dán kormány 2020 novemberében rendelte el az ország 17 milliós nyércállományának leölését az állatokban felfedezett vírusmutációk miatt. A rendelkezés nagy botrányt váltott ki, különösen azután, hogy kiderült, az akkori élelmiszerügyi és mezőgazdasági miniszter jogalap nélkül adta ki az utasítást. A kormány aztán csak utólagosan teremtette meg az állatok levágását lehetővé tevő rendelet jogi alapját. A választásokat Dániában így az eredetileg tervezettnél hét hónappal korábban tartják meg.

A közvélemény-kutatások különösen szoros eredményt vetítenek előre: a szociáldemokraták vezette, baloldali pártokból álló "vörös blokk" a szavazatok 47-50 százalékára számíthat, míg a "kék blokknak", amelyet egy liberális, egy konzervatív és három jobboldali nacionalista párt szövetsége alkot, a voksok 49-50 százalékát jósolják.