BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Versepatak ismét veszélyben, az éjjel kilakoltatás zajlott

Sürgősen evakuálták Verespatak lakosait a Nagymaré-tó gátjánál történt repedés miatt.

Verespatak lakosainak egy részét szombatról vasárnapra virradó éjszaka lakoltatták ki a tűzoltók, miután az Edélyi-középhegységben fekvő település polgármestere jelezte, hogy megrepedt a Nagymáré (Taul Mare) horgásztó gátja – írja az Alba24.

Taul,Mare,/,Big,Lake,From,Rosia,Montana,,Alba,County,
Fotó: Shutterstock

A gát alsó részén, a vízszinttől mintegy tíz méterre felbukkanó, kúp alakú áttörést a 112-es segélyhívó számon jelentette 19 óra körül Eugen Furdui, a község polgármestere. A problémát korábban 16 óra körül egy állampolgár jelentette a helyi hatóságoknak.

Az ISU Alba szerint az éjszaka folyamán 268 embert értesítettek (a potenciálisan veszélyeztetett területeken) a megelőző evakuálási intézkedésről. Közleményüket 4 RO-Alert üzenet kiadásával, a fizikai bejelentéssel egyidejűleg a tűzoltókból, rendőrökből, csendőrökből és a helyi közigazgatás képviselőiből álló vegyes legénység tette meg, egyúttal ismertette a lakossággal a megelőző evakuálás fontosságát.

Ezt követően hetven embert a szomszédos városokban lévő rokonaihoz evakuáltak, tizennégyet a helyi hatóságok által biztosított eszközökkel és helyeken (Abrud és Cimpeni városok) helyeznek el, a többi ember pedig megtagadta az evakuálást.

Ezekben a pillanatokban nagy teljesítményű gépekkel dolgoznak a mentő járművek számára szükséges bekötőút kialakításán, mivel az út a gátig járhatatlan.

Új helyszínek kerültek fel az UNESCO világörökségi listájára

Az erdélyi Verespatak, európai fürdővárosok és a szlovén várostervezés is világörökség lett.

A Sürgősségi Helyzetek Osztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat megérkezett Verespatakra és sajtótájékoztatóján elmondta:

Mint ismeretes, tegnap 19 óra körül érkezett egy hívás a 112-es számon, hogy probléma van a verespataki, egy tiszta vizet felhalmozó gátnál, ezért nem szemétlerakókról vagy egyéb anyagokról beszélünk.

A mesterséges tó területe 40 ezer négyzetméter, és 930 méteres tengerszint feletti magasságban található. A verespataki Taul Mare gát több mint százéves, karbantartási munkálatokat az elmúlt 30-40 évben nem végeztek.

 


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.