BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős földrengés rázta meg Salvadort

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Hatos erősségű földrengés rázta meg Salvadort – közölte a közép-amerikai ország környezetvédelmi minisztere.

A föld helyi idő szerint csütörtök éjjel 22 óra 26 perckor mozdult meg a Csendes-óceánban, 41 kilométer mélyen, 37 kilométerre délre az ország nyugati részén lévő Playa Mizatától – áll a közleményben, amely nem tett említést áldozatokról és anyagi károkról.

Nayib Bukele elnök a Twitteren azt írta, a rengés nem okozott károkat az országban, a hadsereg és a rendőrség nem jelentett semmi újat.

A parton nincs újdonság, a fő útvonalak nem sérültek meg, a földrengés, úgy tűnik, nem okozott kárt – tette hozzá.

A helyi média jelentései szerint a rengést az egész országban érezni lehetett, voltak, akik az éjszaka közepén menekültek ki otthonaikból.

A szomszédos Guatemalában is érezhető volt a földmozgás, ám a helyi hatóság ott sem tud áldozatokról vagy károkról.

Közép-Amerikában, ahol három tektonikus lemez is találkozik, nagy a földrengések veszélye.

Földrengés rázta meg Romániát

Mérsékelt erejű földrengés rázta meg csütörtök reggel Románia délkeleti részét, amely az ottani Országos Földtani Intézet szerint 5,3-es erősségű volt.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.