Csehország légvédelmi rendszereket gyárt Ukrajna számára
Csehország mozgó légvédelmi rendszereket gyárt majd Ukrajna számára – közölte Alex Vytecka, a cseh kormányközi védelmi együttműködési ügynökség (AMOS) igazgatója csütörtökön a CTK hírügynökséggel.

A speciálisan módosított japán Toyota terepjárókra szerelt, egyebek között drónok elleni bevetésre használható rendszerek gyártási költségeit Hollandia állja. Egyelőre száz ilyen légvédelmi rendszerről van szó. A szükséges lőszereket Hollandia szintén Csehországtól vásárolja meg – tette hozzá Vytecka, aki szerint a cseh védelmi minisztérium által tető alá hozott üzlet szerződését már alá is írták.
Daniel Blazkovic védelmiminiszter-helyettes már az Ukrajnát fegyverekkel támogató országok keddi brüsszeli értekezletét követően elmondta, hogy Csehország 90 T–72-es harckocsi modernizációját is vállalta. A munkát a cseh védelmi tárca irányítja majd, a költségek megfizetését pedig az Egyesült Államok és Hollandia vállalta.
A miniszterhelyettes szerint a fegyvergyártásban nagyon széles körű és jó együttműködés van kialakulóban Csehország és Hollandia között.
A cseh gyártású légvédelmi rendszerek jelentősen olcsóbbak lesznek, mint a nyugati fegyverpiacon jelenleg hozzáférhető hasonló rendeltetésű korszerű szisztémák
– mondta Blazkovic.
Az Ajándék Putyinnak elnevezésű kampány keretében a cseh civil szféra az elmúlt hónapokban több mint 90 millió koronát (1,5 milliárd forint) gyűjtött, amelyből 15 Viktor elnevezésű légvédelmi rendszert vásároltak Ukrajnának.


