ENSZ-vizsgálatot követelt az Irak elleni 2003-as amerikai invázió ügyében Vjacseszlav Vologyin, az orosz alsóház elnöke vasárnap a Telegram-csatornáján.

-
Fotó: AFP

Húsz éve annak, hogy az Egyesült Államok elkövette a nemzetközösség egyik legnagyobb becsapását. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén (Colin) Powell külügyminiszter tömegpusztító fegyverek előállításával vádolta meg Irakot, bizonyítékként egy fehér anyagot tartalmazó kémcsövet bemutatva. Az ENSZ BT nem hatalmazta fel Washingtont az erő alkalmazására, az amerikai erők mégis megtámadták Irakot

– írta Vologyin.
„Az ENSZ-nek ki kell vizsgálnia Washington emberiesség elleni bűncselekményeit. A döntéseket meghozó politikusokat pedig meg kell büntetni az áldozatok, a menekültek, a tönkretett életek millióiért” – vélekedett a politikus.
Vologyin szerint az Irak elleni amerikai inváziónak félmillió civil áldozata volt, „az elnököt kivégezték, az országnak pedig vége lett”. Emlékeztetett arra, hogy Powell később elismerte: a kémcsöves jelenet félrevezetés volt. Washingtont mégsem vonták felelősségre sohasem.

Az Egyesült Államok és a kollektív Nyugat egész politikája hazugságokra épül, ahogyan a keleti »nem kiterjesztése« is. A minszki megállapodások is átverésnek bizonyultak – csak Powell szerepében ezúttal Merkel és Hollande volt

– írta Vologyin.
Az orosz házelnök arra utalt, hogy Angela Merkel volt német kancellár és Francois Hollande francia exelnök is elismerte: az ukrajnai rendezés alapjának tekintett, 2015-ös Minszk 2. megállapodáscsomagot azért írta alá, hogy esélyt adjon Kijevnek a megerősödésre. 

Valentyina Matvijenko, az orosz parlementi felsőház elnöke ugyancsak a Telegramon „elévülhetetlen bűncselekménynek” minősítette, hogy Powell félrevezette az ENSZ BT-t, ami szerinte a történelemben páratlanul cinikus cselekedet volt, és következményeit tekintve a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadásokkal érhet fel.

Matvijenko a történteknek az ENSZ-ben való felidézését kezdeményezte, arra emlékeztetendő, hogy „mi történhet, ha valaki bejelenti, hogy kizárólagos jogai vannak, egypólusú rendszert épít ki (a világban), arcátlanul beavatkozik más államok belügyeibe, miközben biztos a teljes büntetlenségében”.
 

UN-CORRECTION-SECURITY COUNCIL-POWELL VIAL 1
Fotó: AFP

Colin Powell amerikai külügyminiszter 2003. február 5-én az ENSZ BT ülésén az iraki tömegpusztító fegyverek bizonyítékaként bemutatott egy fehér port tartalmazó üvegcsét, amelyről azt állította, hogy Irakban talált vegyi fegyverből származó mintát tartalmaz. Ez a később hamisnak bizonyult „bizonyíték” szolgált az Irak ellen 2003. március 20-án megindított hadművelet indokául.