Hamar véget érhet az Ukrajnában zajló háború – mégpedig orosz győzelemmel –, ha az EU nem gyorsítja fel heteken belül Ukrajna lőszerellátását – figyelmeztetett Josep Borrell, az külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a müncheni biztonsági konferencia utolsó napján, vasárnap.

European Union for Foreign Affairs and Security Policy Joseph Borrell attends a signing ceremony during a EU-Ukraine Association Council meeting at EU headquarters in Brussels on September 5, 2022
Fotó: AFP

Szerinte az uniós védelmi miniszterek március 8–9-re tervezett rendkívüli találkozója lehetőséget ad majd a tagországoknak, hogy lőszert ajánljanak fel meglévő készleteikből.

A spanyol politikus hozzátette, hogy az európai hadseregek általában akár 10 hónapig is várhatják a megrendelt lövedékeket.

Borrell emellett – Kaja Kallas észt miniszterelnök javaslatára – az uniós külügyminiszterek hétfői ülésére elő akarja terjeszteni, hogy az EU a meglévő 3,6 milliárd eurós európai békefenntartási keretéből szerezzen be lőszereket, 

annak mintájára, ahogy a pandémia idején a vakcinák beszerzését finanszírozták.

A külügyi főképviselő szerint az észt elképzelés középtávon ugyan működhet, ám az ukránok olyannyira kifogytak a munícióból, hogy az uniós országoknak azonnal a meglévő készleteikhez kell nyúlniuk.

Fel kell gyorsítanunk a hadipari szállításokat. Jelenleg egy európai hadseregnek majdnem tíz hónapba telik egy 155 milliméteres kaliberű lövedék megvásárlása, és majdnem három évbe egy levegő-levegő rakéta beszerzése. Ez nincs összhangban azzal a háborús helyzettel, amelyben élünk

– tette hozzá.

Kallas szintén Münchenben arról beszélt, hogy Oroszország háborús üzemmódba kapcsolt, három műszakban gyártják a lőszereket. Az észt kormányfő ezért azt javasolta, hogy helyezzék az EU-ban is hasonló háborús alapokra a gyártást. Kiemelte, hogy az európai védelmi ipari vezetők azt mondták neki, hogy még nem kaptak megrendeléseket az EU-tól.

Borrell rámutatott, hogy a honvédelem ugyan az unióban nemzeti hatáskörben marad, ugyanakkor, ha a tagországok széttagoltan növelik a védelmi kiadásaikat, akkor csak 

a duplikációk nőnek, és nem szűnnek meg a szűk keresztmetszetek.

Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban a külügyi főképviselő elmondta, hogy erre nem valószínű, hogy egyhamar sor kerülhet.

Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter közben azt javasolta, hogy a Spanyolország 1986-os csatlakozására kidolgozott formulát alkalmazzák most is, azaz Ukrajna gyorsan váljon az EU tagjává, majd lépésről lépésre teljesítse a szükséges kritériumokat.

Az EU-nak Borrell szerint meg kell győznie a fejlődő országokat is, hogy Oroszország imperialista hatalom. 

Latin-Amerika számos országa antiimperialista, mivel úgy gondolják, hogy a Nyugat a múltban diktatúrákat támogatott, és Afrikában is hasonló mély ellenérzéseket táplálnak. 
Oroszország vasárnap éppen ezekre az érzésekre játszott rá, amikor Emmanuel Macron francia elnököt Napóleonhoz hasonlította.

A globális válságkezelés volt a fókuszban a Müncheni Biztonságpolitikai Fórumon

Egyebek mellett az ukrajnai háború fejleményeiről és Oroszországról tárgyalt a német kancellár és az amerikai alelnök.