BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sofőrhiány miatt ritkábban közlekednek a pécsi buszok

De legalább megszületett a bérmegállapodás.

Megszületett a bérmegállapodás a pécsi közösségi közlekedés feladatait ellátó Tüke Busz Zrt. és a cégnél dolgozókat tömörítő szakszervezetek között szerdán.  

A sofőrök alapórabére egységesen ötödével emelkedik,

míg a forgalomirányításban 15, az egyéb munkakörökben 14 százalékos differenciált bérfejlesztés lesz – áll a pécsi önkormányzat, a Tüke Busz Zrt. százszázalékos tulajdonosának közleményében.

Egy új Volvo busz áll a pécsi Széchenyi téren az új autóbuszok átadásakor, 2014. február 14-én.
Fotó: Sóki Tamás / MTI

A Tüke Busz Zrt. buszvezetőinek alapórabére így 1500 forintról 1800 forintra emelkedik, és egységessé vált a szolgálati idő arányában a sofőröknek járó bérkiegészítés is, ami azt jelenti, hogy az új belépőknek magasabb jövedelmet tud adni a cég, és a néhány éve már ott dolgozó sofőrök bére is az átlagnál nagyobb mértékben emelkedik – írták.

A közlekedőket érintő döntéseket is hoztak: a délelőtti, délutáni és késő esti időszakban egyes járatok ritkábban közlekednek, 

egy vonal szüneteltetését fenntartják, illetve egy másik viszonylaton járatokat törölnek április 6-tól – közölte az önkormányzati szakbizottság döntését ismertetve a helyhatóság.

A járatritkításokat a közlemény szerint azért rendelik el, hogy mérséklődjön a cégnél fennálló sofőrhiány, a jövőben tartalék járművezetők álljanak rendelkezésre, így tartható legyen a menetrend, és ne maradjanak ki járatok.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.