BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Razziáztak a Guccinál

Az uniós trösztellenes- és az olasz adóhatóság emberei keresték fel a luxusmárkát, de egyelőre nem tudni miért.

Az Európai Unió versenyhivatalai megkezdték a Gucci egyik milánói helyszínének vizsgálatát, egy több országra kiterjedő nyomozás keretében – közölte szerdán a márkát birtokló Kering, hozzátéve, hogy mindenben együttműködnek az Európai Bizottsággal az ügy kapcsán.

Fotó: Shutterstock

Az olasz adóhatóság és a bizottság emberei kedden látogatták meg a Gucci egyik milánói helyszínét, ahol utazási cikkeket, táskákat és bőrből készült termékeket gyártanak. Az ügy ismerői szerint azonban 

más divatmárkáknál is jártak a hatóságok, olyanoknál is, melyek nem a Kering tulajdonában vannak.

Kedden az Európai Bizottság azt közölte, hogy trösztellenes hatóságok jártak számos divatcégnél az EU több országában is, ugyanakkor nem neveztek meg cégeket. a keddi tájékoztatás szerint a mostani razziának nincs köze az elmúlt két év más divatipari vizsgálataihoz.

Az uniós hatóságok tavaly januárban közölték, hogy vizsgálják a francia divatház, a Pierre Cardin licensz és disztribúciós megállapodásait a német Ahlers ruhagyártóval, mert felmerült, hogy a két cég együttműködése sérti a határon átnyúló és online eladásokról szóló szabályokat.

Egy másik, tavaly júniusában bejelentett vizsgálat több, egy hónappal korábbi razziát követett és olyan dizájnereket célzott, akik a kínálat időbeli megszlásában és a leárazások idejében szeretek volna változásokat elérni – írja a Reuters.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.