Legalább 79 ember fulladt vízbe szerdán kora reggel Görögország partjainál, amikor egy menekülteket szállító hajó felborult és elsüllyedt. Egy európai segélyszervezet szerint körülbelül 750 utas zsúfolódott össze az alig 30 méter hosszú hajó fedélzetén, az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete egy Twitter-üzenetben azonban azt írta, hogy az első jelentések szerint akár 400 ember is lehet a hajón. A görög hatóságok szerint nem világos, hogy a hajó hány embert szállított, amikor elsüllyedt, de délig 104 embert mentettek ki.

Fotó: Menelaosz Mirillasz

Nem biztonságos számot adni, nem tudjuk, hányan voltak a raktérben. Túl sok ember volt a külső fedélzeten. Tele volt.

– mondta Nikosz Aleksziu, a parti őrség szóvivője a görög Mega TV-nek. Hozzátette: a hajó utasai kedden késő este visszautasították a felajánlott segítséget.

Görögország a Közel-Keletről, Ázsiából és Afrikából érkező menekültek egyik fő útvonala az Európai Unióba.

A legtöbben a közeli Törökországból kelnek át a görög szigetekre.

De amióta Kiriákosz Micotákisz konzervatív kormánya szigorúbb szabályokat vezetett be az ország menekülttáboraiban, egyre többen döntenek úgy, hogy a hosszabb és veszélyesebb utat választják Törökországból Olaszországba.
Az ERT állami műsorszolgáltató szerint az elsüllyedt hajó Olaszország felé tartott, miután a líbiai Tobruk városából indult, amely a görög Kréta szigetétől délre fekszik. A görög hatóságok nem erősítették meg a hajó indulási kikötőjét.

Ez volt idén a legtöbb áldozatot követelő hajótörés a görög partoknál. Februárban 96 ember halt meg, amikor facsónakjuk szikláknak csapódott Olaszország calabriai partjainál egy viharban.