BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerikai dróntámadás végzett a dzsihadisták szíriai vezetőjével

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hírt az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnokság jelentette be.

Az  Uszama al-Muhádzsir elleni támadást ugyanazokkal az MQ-9 Reaper típusú drónokkal hajtották végre, amelyeket a nap egy korábbi időpontjában orosz vadászgépek zavartak meg – állt a Centcom közleményében.

Fotó: AFP

Az amerikai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője szerint Muhádzsir motorkerékpáron utazott, amikor lecsaptak rá az északnyugat-szíriai Aleppó tartományban. Hírügynökségek szerint civilek nem estek a támadás áldozatául. 

Az Iszlám Állam nemcsak a térség számára, de jóval azon túl is fenyegetés marad

– mondta Michael Erik Kurilla, a Középső Parancsnokság vezetője. Az amerikai hadsereg a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia dzsihadisták elleni küzdelmét támogatja Szíriában. Az Iszlám Állam egykor jelentős területeket tartott ellenőrzése alatt Irakban és Szíriában, és a dzsihadisták felett aratott katonai győzelem dacára sejtjei még mindig aktívak a térségben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.