BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az oltásokat elutasító szülők miatt robbant ki szamárköhögés-járvány Szerbiában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A szamárköhögés egy főleg újszülöttekre veszélyes betegség, amely már szinte el is tűnt, mivel van ellene védőoltás. Szerbiában azonban egyre több szülő utasítja vissza a gyerekeknek szánt vakcinákat, emiatt a szamárköhögés most végigsöpör az országon. Az elmúlt évtizedekben 2018-ban volt a legtöbb megbetegedés a szerbeknél, amikor 29-en fertőződtek meg a kórral. 2023-ban 909 esetet regisztráltak.

Szamárköhögés-járvány sújtja Belgrádot, de a betegség Szerbia-szerte terjed, 2023. december 31-ig 909 esetet jegyeztek fel – közölte a belgrádi NIN hetilap pénteken.

Portrait,Of,A,Coughing,Senior,Man,Outdoors,,Looking,Down.,Senior
Fotó: Shutterstock

A legtöbb megbetegedést a szerb fővárosban, valamint a nyugat-bácskai régióban regisztrálták. Belgrádban a betegek száma meghaladta a négyszázat, korábbi években ilyen sok esetet nem vettek nyilvántartásba, az utóbbi évtizedekben a legtöbben, 29-en 2018-ban betegedtek meg a hivatalos adatok szerint. 2022-ben például egyetlen esetet sem regisztráltak.

A NIN-nek nyilatkozó szakemberek szerint 

a helyzet aggodalomra ad okot, a betegség ugyanis szinte már eltűnt, létezik ellene védőoltás is, ám a szülők egyre gyakrabban utasítják el, hogy gyermekük védőoltást kapjon. 

Snezana Rsovac tüdőgyógyász felhívta a figyelmet arra, hogy a betegség különösen veszélyes az újszülöttekre, minél idősebb ugyanis egy gyerek, annál kevésbé valószínű, hogy súlyos állapotba kerül.

A tünetekkel kapcsolatban a szakember közölte, hőemelkedés, orrfolyás és torokfájás is jelentkezhet, a legjellemzőbb tünet azonban az egyre erősödő, nem múló köhögés. Hozzátette: minél hamarabb születik diagnózis, annál hamarabb tudják megkezdeni az antibiotikumos kezelést.

Nemcsak Szerbiában, de Horvátországban és Montenegróban is folyamatosan nő a betegek száma.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.