BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntött a rendőrfőkapitány: fokozott ellenőrzés lesz Budapesten

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A razzia február 8-án 0 órától február 12-én 8 óráig tart majd. Valószínűleg elsősorban a kamionok és buszok lesznek a rendőrség célpontjai, ezen belül is a hivatásos sofőrök, de az autósokra is figyelhetnek.

Budapest rendőrfőkapitánya a vonatkozó törvény alapján 2024. február 8-án 0 órától 2024. február 12-én 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére – írja a Police.hu.

Budapest,Hungary,July,19,,2020,View,Of,A,Hungarian,Police
A fővárosi razzia február 8-án 0 órától február 12-én 8 óráig tart majd.
Fotó: Shutterstock

A honlap szerint a fokozott ellenőrzés célja 

  • a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint 
  • a közrend és közbiztonság fenntartása.

Az Alapjárat korábban már belengette, hogy februárban várható a következő ROADPOL-hoz (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) köthető razzia – valószínűleg erről szól a mostani is –, amelyben elsősorban a kamionok és buszok lesznek a rendőrség célpontjai, ezen belül is a hivatásos sofőrök. Így például fokozottan ügyelnek majd arra, hogy a vezetők betartják-e az előírt pihenőidőt, a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályozásokat, valamint a beutazás, továbbá a belföldön tartózkodás jogszerűségét.

Az oldal szerint ez nem azt jelenti, hogy csak a nehéz gépjárművekre figyelnek oda a rendőrök, hanem az autósokra is, hogy ne kövessenek el szabályszegést, mert őket is ugyanúgy kikaphatják a sorból.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.